A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi vezetője, valamint a Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey is kijelentette, hogy a júliusban elinduló szezont csapattagok, akár versenyzők koronavírus-fertőzése sem akaszthatja meg, ha valamelyik pilóta megbetegszik, karanténba kényszerül, tartalékost kell a helyére ültetni.

A Pitpass.com beszámolója szerint a Racing Point és a McLaren a Mercedesre támaszkodhat majd ilyen esetben, tőlük érkezik a pótlás.

A bajnokcsapat persze nem Lewis Hamiltont vagy Valtteri Bottast küldi majd a baráti középcsapatokhoz, Toto Wolffék a tartalékosaikat teszik elérhetővé: Esteban Gutierrez és Stoffel Vandoorne (nyitóképünkön Lewis Hamiltonnal) lesz a pótember.

Érdekesség, hogy míg a Racing Point a Merci legközelebbi szövetségese, a McLaren egyelőre Renault-motorokkal versenyez, és csak jövőre áll össze a német márkával, ugyanakkor ott is megvan a kapcsolat, hiszen Vandoorne a wokingiak neveltjeként mutatkozott be az F1-ben, 2017-18-ban náluk vezetett, mielőtt ejtését követően a stuttgartiak Forma-E-projektjénél talált volna menedéket.

A belga Vandoorne 41, a mexikói Gutierrez a Sauber és a Haas színeiben összesen 59 Forma-1-es versenyen indult.

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Pitpass.com
Kép(ek) forrása: Getty Images