Miután a Ferrari 2021-re Carlos Sainzot igazolta az év végén távozó Sebastian Vettel utódjának, a McLarennél Daniel Ricciardót szerződtették a spanyol pilóta helyére.

Az ausztrál versenyző 2018 nyarán döntött úgy, hogy új fejezetet nyit a karrierjében a Renault-nál, de a 2019-es idény tapasztalatai annyira kiábrándíthatták, hogy még a meghökkentően magas fizetése sem tudta ott tartani a franciáknál.

Ahogy korábban bírósági dokumentumokból kiderült, Ricciardo 55 millió dollárért írt alá a Renault-val két szezonra, míg a spanyol Marca értesülése szerint a McLarennél mindössze évi 10 millió lesz a fizetése, azaz kevesebb, mint fele a mostaninak.

A mclarenes fizetés tükrözi a cég nem épp rózsás pénzügyi helyzetét – kedden jelentették be, hogy dolgozóik több mint negyedét elküldik –, és a középmezőny realitásait is.

Nem kell azért félteni Ricciardót, a 10 millióval sem fog éhen halni, ráadásul a hírek szerint sikerült szép bónuszokat is kialkudni: minden egyes dobogós helyezés plusz 400 ezret ér majd, míg egy-egy futamgyőzelem kerek 1 millióval dobja meg az összeget.

És hogy Ricciardót kivel és mennyiért pótolja majd a Renault? A csapatfőnök, Cyril Abiteboul szerint ez jó ideig titok marad, bár a francia autógyártó helyzetét elnézve az sem biztos, hogy lesz még gyári csapat 2021-ben. 

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Marca
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: Daniel Ricciardo F1 Forma-1 McLaren Renault Sport