A Ferrarinál 2021-ben Sebastian Vettelt váltó mclarenes Carlos Sainz a Forma-1 hivatalos oldalának adott interjút, fellebbentve a fátylat a Scuderiával folytatott tárgyalásairól.

Míg a Ferrari főnöke, Mattia Binotto a szezonkezdet előtt, sőt még tavasszal is arról beszélt, hogy elsődleges céljuk Vettel megtartása, Sainz interjújából kiderült, hogy azért komolyan készültek arra, hogy nem sikerül majd megegyezni a némettel, kevésbé jóhiszemű értelmezésben pedig egyenesen a lecserélésére játszottak.

A spanyol elárulta, hogy a Scuderia már a télen, a szezonközi szünetben megkereste őt, a tárgyalások akkor indultak.

„Versenyzőként szigorúan kötnek minket a szerződések. Amint értesültem arról, hogy érdekelném a Ferrarit 2021-re, azonnal megkerestem Zaket (Brown, McLaren-vezérigazgató), hogy megtudjam a véleményét. Ő pozitívan reagált, azt mondta, itt ez a lehetőség, csak tájékoztass majd, hogyan alakulnak a dolgok” – mesélte.

„A csapatnak világosan kellett látnia, hiszen az esetleges pótlással is foglalkozniuk kellett, mondták, hogy Carlos, jelezd, ha komoly a dolog, mert mi sem maradhatunk kitett helyzetben, a lehető leghamarabb tudnunk kell, ha körül kell néznünk a piacon. Nagyon nyílt volt a kapcsolatunk, onnantól pedig aztán végképp, folyamatosan tájékoztattuk egymást arról, mik történnek. A minden érintettet jellemző nyíltság, átláthatóság volt a kulcsa annak, hogy ez összejöhetett. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ez intéződött, és nagyon hálás vagyok Zaknek és a stábjának” – folytatta.

Sainz elmondta, hogy az egész McLarent szereti, és hogy jövőre, immár Ferrari-pilótaként is azért szorít majd, hogy a brit csapat vissza tudjon térni az élmezőnybe.

Ami a ferraris jövőt illeti, a spanyol azt mondja, egyelőre jó a viszonya leendő csapattársával, Charles Leclerc-rel, a monacóival tavaly sok időt töltött a futamokat megelőző versenyzői parádékon, ugyanis nem voltak közvetlen ellenfelek:

„Azok közé tartozik, akikkel van valami kapcsolatom, ő az, akivel beszélgetek egy kicsit a futam előtt. Ahelyett, hogy Daniellel (Ricciardo, Renault) vagy Landóval (Norris, McLaren) beszélgettem volna akkor, amikor az előzésekre, a csatákra készülök, úgy voltam vele, hogy inkább azzal beszélgetek, akit valószínűleg nem fogok látni a következő másfél órában.”

„Szóval Charles-lal beszélgettünk a futamról, a stratégiákról, az autókról, arról, hogyan érezzük magunkat, milyen volt előző nap az időmérő. Szóval jó a viszonyom vele, mostanában is beszéltünk már, eddig minden jó.”

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Formula1.com
Kép(ek) forrása: Getty Images