Csütörtökön bejelentették, hogy Valtteri Bottas a jövő évre is marad a Mercedesnél, majd nem sokkal később az is tisztázódott, hogy a németek neveltje, Esteban Ocon Nico Hülkenberget váltja majd a Renault-nál, ahol legalább 2021 végéig marad.

A Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki edzésnapja végén újabb igazolási hír érkezett: a Racing Point közölte, hogy hosszabbítottak Sergio Perezzel, a mexikói pilóta egészen 2022 végéig írt alá a csapattal. Jelenleg az övé a leghosszabb F1-es szerződés a mezőnyben.

Az újabb szerződés ténye cseppet sem meglepő, a 29 éves Perez már hatodik éve szolgál a silverstone-i alakulatnál, ahol a kanadai milliárdos Lawrence Stroll tavaly nyári beszállása és az azóta eszközölt befektetések miatt biztosnak és biztatónak tűnik a jövő.

Perez csapattársa a természetesen 2020-ban is a tulajdonos fia, Lance Stroll lesz.

“Nagy örömmel hosszabbítottam meg az együttműködést a csapattal a következő három évre. Régóta dolgozom már ezzel a gárdával, mostanra ez a második családom. Igazán meggyőzőnek találom a csapat elmúlt egy évében látott irányt, ezért bízom a jövőben. Hiszem, hogy a java még csak most jön, úgy vélem, sok dobogós helyezést ünnepelhetünk még együtt a következő években” – mondta az F1-ben 2011-ben, a Saubernél bemutatkozott versenyző.