A Haas idén érkezett névadó szponzora, a Rich Energy Twitter-fiókján szerda kora este jelent meg egy üzenet, miszerint az energiaital-gyártó a csapat gyenge teljesítménye miatt felbontotta a szerződését a Haas F1 Teammel.

A lépés a Rich Energy bírósági ügye, furcsa háttere miatt nem volt túl meglepő, de a Haasnál ma úgy reagáltak, hogy a cég továbbra is a névadó szponzoruk, a matricák, feliratok maradnak az autón, a háttérben pedig rendezik a furcsa ügyet.

A nap folyamán arról is lehetett hallani, hogy a szerződésbontás bejelentése a különc vezérigazgató, William Storey magánakciója volt, a tulajdonosi kör nem tudott róla, és igyekszenek menteni a menthetőt, amit egy délután kiadott közleményük meg is erősített. A jelen állás szerint él a szerződés, kitartanak a csapat és a Forma-1 mellett.

“A Rich Energy túlnyomó részét birtokló részvényesek szeretnék tisztázni a médiában felhatalmazás nélkül megjelentetett közlemény kérdését. Teljes szívvel hiszünk a Haas F1 Teamben, a teljesítményében és az egész szervezetben, és teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a szponzori szerződés mellett. A Forma-1-ben is hiszünk, számunkra megfelelő platformot nyújt a termék” – állt a kommünikében.

A Rich Energy főnöke, William Storey

“Nem kérdés, hogy igen kínos helyzetet okozott egy személy renegát akciója – jogi lépéseket teszünk a vezetői pozíciójából való teljes elmozdítására. Az illető csakis a maga nevében beszélt, nem a cég álláspontját képviselte. Nagyon sajnálatos ez az incidens, de többet nem kívánunk mondani erről az üzletileg kényes dologról, a továbbiakat zárt ajtók mögött intézzük majd.”

“Szeretnénk újra megerősíteni a Haas-csapat és a Forma-1 iránti elkötelezettségünket, és szeretnénk köszönetet mondani a csapatnak a támogatásért és a türelemért, míg házon belül rendezzük a kérdést” – fogadkoztak a Haas tulajdonosai, befektetői.

Forrás: Fotó: Europress
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Haas F1 Sport szponzor