Sebastian Vettel erősen vitatható öt másodperces büntetést kapott a Kanadai Nagydíjon, így a pályán hiába nyerte meg a futamot, csak második lett. Vettel a parc fermében táblákat csereberélt az autók előtt, a díjátadóra is kis késéssel érkezett, miután kieresztette a gőzt.

Vettellel kapcsolatban a Monacói Nagydíjon kezdtek terjedni olyan – egyébként teljesen alaptalan – pletykák, hogy ki sem tölti ferraris szerződését, akár már az év végén visszavonulhat. Vettel Kanadában keményen ki is osztotta az újságírókat, amiért erről kérdezték, a montreali büntetés után viszont ő maga beszélt arról, hogy ez már nem az a Forma-1, amibe annak idején beleszeretett.

Persze, hogy Vettelt ezután rögtön megkérdezték arról, hogy a mostani büntetés befolyásolja-e a jövőjével kapcsolatos terveket. “Nem állok készen az ilyen kérdésekre” – válaszolta Vettel.

“Egyszerűen úgy érzem, hogy manapság túl sok olyan dolgot vizsgálunk, amivel a múltban a kutya sem foglalkozott. Most mindennel foglalkozunk, mert itt vannak ezek a döntések is.”

“Bizonyos értelemben együttérzek a felügyelőkkel. Ott ülnek egy darab papír fölött, nézik a versenyt, aztán döntenek. Volt, hogy visszajöttek hozzám, azt mondták, amúgy egyetértünk, de figyelembe kell vennünk ezt, ezt és még ezt is. Egyszerűen rosszul kezeljük ezt az egészet, manapság szabályaink vannak mindenre.”

Vettel a túlszabályozottságot egy kicsit zavaros hasonlattal próbálta érzékeltetni. “Mondjuk felújítási munkák vannak egy utcában, a járda és az út is tele van kátyúkkal. Ezért oda kell küldeni egy munkást, hogy segítse át a gyalogosokat a túloldalra, mert aztán a kivitelező hibája lesz, ha valaki nem néz a lába elé, és eltöri a lábát.”

“Persze idiótának kell lennie valakinek ahhoz, hogy belelépjen egy ilyen gödörbe és kitörje a bokáját, de egy kicsit ilyen a mi helyzetünk is.”