Nem várt esemény nehezítette meg Sergio Perez dolgát a 2019-es Forma-1-es Monacói Nagydíjon. A Racing Point mexikói pilótája éppen megejtette kötelező kerékcseréjét, amikor a pályára visszatérve két pályabíróval találta szemben magát a bokszutca kijáratánál. Csak Perez lélekjelenlétének és a pályabírók utolsó pillanatban végrehajtott ugrásának, illetve megtorpanásának köszönhető, hogy nem történt baj.

A 2016-ban a pályán dobogót is szerző pilóta a csapatrádióban fakadt ki: “Te jó ég, mit művelnek ezek a pályabírók? Majdnem megöltem az egyiket! Jól vannak?”

Később szóltak a fülére, hogy az illetőknek nem esett semmi baja. A verseny után már sokkal nyugodtabban mesélt az esetről. “A biztonsági autós fázis alatt az egyik pályabíró majdnem nekem szaladt. Majdnem elütöttem két fickót. Szörnyű élmény volt. Szaladtak vissza a bokszutca felé, én pedig épp jöttem ki onnan. Fékeznem kellett, hogy elkerüljem a balesetet.”

Perez nem fogja annyiban hagyni az esetet és a Nemzetközi Automobil Szövetség képviselőivel is beszélni szeretne a biztonsági előírásokról. “A pályabírók alapvetően nagyon jók itt Monacóban. A biztonság a legfontosabb, mind a pályabírók, mind a versenyzők esetén.”

A Racing Point versenyzője végül a 13. helyen ért célba, miután hosszas csatát vívott Kevin Magnussennel. Több alkalommal Magnussen csak úgy tudta maga mögött tartani a mexikóit, hogy átvágta a sikánt, a stewardok vizsgálták is az esetet.

Forrás: Fotó: Getty Images, Racefans.net