A vasárnapi Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon a Mercedes két pilótája, a pole-ból induló Valtteri Bottas és a mellőle rajtoló címvédő Lewis Hamilton volt versenyben a győzelemért.

A címvédő rögtön a rajtnál igyekezett az élre állni, ám Bottas nem adta olcsón a bőrét, az angol pedig nem akart keménykedni, amit utólag egy kicsit talán már bánt is.

“Az időmérőn nem végeztem olyan jó munkát, mint ő, a futamon pedig túl barátságos voltam az első kanyarban, gyakorlatilag odaadtam neki a helyet” – mondta az ötszörös bajnok.

Hamilton a rosszul beállított kijelzője miatt egy kicsit “bealudt” a virtuális biztonsági autót követő újrarajtolásnál is, de a hajrára egészen felzárkózott Bottasra, és ha az utolsó kör kezdetén a célegyenesen Bottas nem kap szélárnyékot és DRS-st a lekörözendő Williamstől, az angol talán előzéssel is megpróbálkozhatott volna.

A bokszutcából nézve természetesen idegőrlő volt a versenyzők kergetőzése, de a csapatfőnök, Toto Wolff nem kívánt belenyúlni a csatába:

“Nem, hagytuk őket szabadon versenyezni” – szögezte le a futam után. “Hagytuk őket, elég tapasztaltak ahhoz, hogy tudják, tisztán kell versenyezniük és így is tettek.”

“Amikor (a csapatrádión) a pilótákkal beszélünk, az nyitott, mindenki hallhatja, de természetesen kommunikálunk egymással a belső hálózatunkon is. Én nem szóltam a pilótákhoz, egyszerűen nem engedhetem ezt meg magamnak, mert ha megnyomom a gombot, néha elragadnak az érzelmeim, utólag esetleg megbánom, amit mondtam. Szóval a verseny alatt sosem beszélek a pilótákkal.”

“Inkább a stratégákkal ment a párbeszéd a bokszban, hogy Vettel beérhet-e minket, kell-e vigyázni a motorra vagy hogy Leclerc vagy Verstappen megpróbálkozhat-e a leggyorsabb körrel. Azt is tudtuk, hogy a végén kicsit húzós lehet (Bottas és Hamilton között), de nem szóltunk rájuk” – magyarázta Wolff.

Forrás: Fotó: Getty Images