A Haas, a Toro Rosso, a Williams és a Renault után az elmúlt öt szezon bajnokcsapata, a Mercedes is leleplezte 2019-es Forma-1-es modelljét, a W10-est.

A csapat az elmúlt egy hétben kékes-türkizes-feketés pszichedelikus rejtőszíneket mutató részletekkel kecsegtette a közönséget, de a ma bemutatott autó a hagyományos ezüst festést kapta, igaz, megújult, frissített részletekkel. Sikeres volt az átverés.

A Mercedes a turbós hibridkorszak 2014-es kezdete óta az összes konstruktőri és egyéni világbajnoki címet besöpörte, a cél a címvédés lesz a W10-essel is, azonban a csapatfőnök, Toto Wolff is úgy érzi – vagy legalábbis azt mondja –, hogy 2019-ben a vereségre is fel kell készülniük.

Az új autót az online bemutató után Silverstone-ban azonnal pályára is küldték, a shakedownt (bejáratást) Valtteri Bottas kezdte.

Kattints a képre, galéria nyílik!

“A 2019-es idény új kihívást jelent mindannyiunk számára. A szabályok jelentős mértékben változtak. Mindenki nulláról indul, újra bizonyítanunk kell. Mindenki nulla ponttal kezd, szóval semmit sem vehetünk biztosra, szemernyi elbizakodottság sincs bennünk azt illetően, hogy mi leszünk az élen. Épp ellenkezőleg: az új szabályok miatt bármelyik csapat esélyes lehet a bajnoki címre, mindenkiben valós fenyegetést látunk” – mondta Wolff.

A csapat természetesen több előrelépést is említett az új autó kapcsán, mind a gumikezelés, mind az erőforrás tekintetében javulást értek el:

“A W09-es (a 2018-as autó – a szerk.) nagy javulást jelentett az elég kiszámíthatatlan elődjéhez képest, sikerült vele olyan pályákon is versenyképesnek lennünk, ahol a korábbi években küszködtünk. Ezzel együtt a hátsó gumik kezelésében továbbra sem voltunk olyan jók, mint némelyik ellenfelünk, ezért keményen dolgoztunk a felfüggesztéseken és az aerodinamikán, hogy az új autó még kíméletesebb legyen a gumikkal – remélhetőleg annyira, hogy minden pályán és a verseny minden szakaszában rendben legyünk” – magyarázta a technikai főnök, James Allison, hozzátéve, hogy a súlycsökkentésen is keményen dolgoztak, minden alkatrészt revideáltak, néhol csak grammokat, máshol fél kilót is spóroltak.

A motorfőnök Andy Cowell így beszélt:

“Változtattunk az erőforrás hűtési architektúráján, ami remélhetőleg az aerodinamikán is javít és a motor hatékonyságát is növeli majd. A gyújtási hatékonyság és az ERS tekintetében is javulást értünk el, a teljes rendszer hatékonyabban működhet, jobb lehet az energiafelhasználás a futam alatt.”

Forrás: Fotó: Mercedes AMG