A múlt vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíj jelentős részében egymással csatázott a Red Bull két versenyzője, és már az elején sejteni lehetett, hogy nem lesz jó vége a dolognak. Az elkerülhetetlen a 40. körben történt meg, amikor a célegyenesben a DRS segítségével újra előzni próbáló Daniel Ricciardo hátulról ráfutott az előtte zárni próbáló Max Verstappen autójára. Mindketten kiestek.

A Mercedes csapatelnöke, Niki Lauda a futam után azt mondta, a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner helyében hazamenne sírni.

“Az én véleményem szerint Verstappen 70, Ricciardo 30 százalékban hibás. Az egyenesben nem lehet úgy manőverezni (mint Verstappen), szerencsétlen srácnak (Ricciardo) már nem volt hova menekülnie. Hogy én mit tennék? Behívnám őket az irodámba és megmondanám nekik, hogy ők fogják fizetni a javításokat” – mondta a háromszoros világbajnok legenda.

A versenybírók is Verstappen manőverét látták a baleset kiváltó okának, ám Ricciardo késői, túl merész próbálkozását is hibának ítélték, így mindkét pilótát megrovásban részesítették.

A Red Bull csapatfőnöke a verseny után azt nyilatkozta, nem számít, ki volt a hibás, az ütközés elfogadhatatlan, mindketten büntibe kerültek és minden egyes csapattagtól személyesen kell majd bocsánatot kérniük. Lauda felvetésére így reagált Horner: “Niki szinte mindenkinél többször gondol az anyagi vonzatokra, nekünk viszont egy a fontos, az, hogy Daniel és Max felfogja, hogy ez a dolog teljességgel elfogadhatatlan volt.”

Forrás: Fotó: Europress