Pénteken délután folytatódott a Spanyol Nagydíjra való felkészülés Barcelonában. A második szabadedzésre a napos időben alaposan felmelegedett az aszfalt, a vége felé már az 50 fokot közelítette, így a szokásostól eltérően nem következett tempójavulás.
Az élen megint a Mercedes zárt, ezúttal viszont Nico Rosberg helyett Lewis Hamiltonnal, a németnek meg kellett elégednie a 3. hellyel, ugyanis a meleget kedvelő Ferrarival Sebastian Vettel 4 tizedre megközelítette a címvédő idejét. Kimi Räikkönen a 4. lett a másik Ferrarival.
Rajtuk kívül még az új, rövid orrú Red Bull-lal köröző Danyiil Kvjat tudott 1:28 alá menni, miközben csapattársa, Daniel Ricciardo a garázsban vesztegelt, ugyanis az RB11-esben cserélni kellett a Renault-motort. Az ausztrál végül csak az utolsó pár percben lépett pályára.
Kvjat mögött lehetséges utódja, a Toro Rossó-s Max Verstappen következett, majd kellemes meglepetést okozva Jenson Button, aki legjobb körén a 7. helyhez elégséges időt futott a McLarennel.
A két Williams, valamint a másik Toro Rossót vezető Carlos Sainz épp kiszorította a top10-ből Fernando Alonsót, aki csapattársánál két tizeddel volt lassabb.
Az edzés leglátványosabb eseménye Romain Grosjean nevéhez kötődött: a francia versenyző Lotusáról a motorborítás a célegyenesen leszakadt, a takarítás idejére piros zászlóval meg is kellett szakítani a körözést.
A Spanyol Nagydíj kvalifikációja szombaton a hagyományos időpontban, 14 órakor kezdődik majd.
Spanyol Nagydíj, 2. szabadedzés, Barcelona, 2015.05.08.
| Név | Csapat | Idő | Kör | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Lewis Hamilton |
Mercedes AMG Petronas | 1:26,852 | 25 |
| 2 | Sebastian Vettel |
Scuderia Ferrari | 1:27,260 | 36 |
| 3 | Nico Rosberg |
Mercedes AMG Petronas | 1:27,616 | 34 |
| 4 | Kimi Räikkönen |
Scuderia Ferrari | 1:27,780 | 36 |
| 5 | Danyiil Kvjat |
Infiniti Red Bull Racing | 1:27,943 | 25 |
| 6 | Max Verstappen |
Scuderia Toro Rosso | 1:28,017 | 32 |
| 7 | Jenson Button |
McLaren Honda | 1:28,494 | 30 |
| 8 | Valtteri Bottas |
Williams F1 Team | 1:28,525 | 38 |
| 9 | Carlos Sainz Jr. |
Scuderia Toro Rosso | 1:28,674 | 30 |
| 10 | Felipe Massa |
Williams F1 Team | 1:28,712 | 36 |
| 11 | Fernando Alonso |
McLaren Honda | 1:28,723 | 28 |
| 12 | Romain Grosjean |
Lotus F1 Team | 1:29,086 | 14 |
| 13 | Daniel Ricciardo |
Infiniti Red Bull Racing | 1:29,098 | 4 |
| 14 | Pastor Maldonado |
Lotus F1 Team | 1:29,217 | 34 |
| 15 | Felipe Nasr |
Sauber | 1:29,333 | 36 |
| 16 | Marcus Ericsson |
Sauber | 1:29,361 | 34 |
| 17 | Nico Hülkenberg |
Sahara Force India | 1:29,601 | 37 |
| 18 | Sergio Perez |
Sahara Force India | 1:29,707 | 34 |
| 19 | Will Stevens |
Manor F1 Team | 1:31,929 | 30 |
| 20 | Roberto Merhi |
Manor F1 Team | 1:32,751 | 23 |

















