Lewis Hamilton pályafutása 40. pole pozícióját megszerezve nyerte meg a Maláj Nagydíj időmérőjét, de a mercedeses címvédő sikere hajszálon múlott: a fináléban a ferraris Sebastian Vettel kevesebb mint egy tizeddel volt lassabb nála – az olasz csapat autója pontosan két év után ért újra a rajtrács első sorára.
Az eső miatt kétszer halasztott, végül gyorsan száradó pályán tartott Q3-ban Nico Rosberg túlgondolkodta az utolsó kört, “csak” a 3. lett, míg a Red Bull reményt meríthet a 4-5. helyből.
A Toro Rosso 17 éves újonca, Max Verstappen remekelt, a 6. rajtkockát szerezte meg, élete második Forma-1-es versenyhétvégéjén máris beállította édesapja, Jos Verstappen (Benetton, Stewart, Arrows) legjobb időmérős eredményét.
A Williams eltaktikázta magát a fináléban, a rossz gumiválasztás miatt lépéshátrányban voltak, csak a 7. és 9. hely jött össze.
A McLaren a Q1-ben búcsúzott, az amúgy látványos formajavulás még nem volt elég az érdemi versenyképességhez. Az idei első hétvégéjét teljesítő Manor pilótái nem érték el a 107 %-os küszöböt, csak külön engedéllyel indulhatnak majd vasárap.
Így zajlott az időmérő
Forróságban (33 fokos levegő- és 52 fokos aszfalthőmérséklet), de fenyegetően közelítő felhők és szeszélyes szél mellett kezdődött a 2015-ös Forma-1-es idény második kvalifikációja a Szepangban.
Azon kívül, hogy megérkezik-e az eső, és ha igen, mikor, a Q1 fő kérdése az volt, hogy a sereghajtó Manor megugorja-e a 107 %-os küszöböt, valamint hogy a McLaren-Hondának lehet-e esélye a továbbjutásra.
A szakasz kezdetén természetesen mindenki igyekezett legalább egy “biztonsági” kört futni még azelőtt, hogy leszakadna az ég. A többség gyorsan le is tudta a kötelezőt, azonban a manoros Will Stevens műszaki problémák miatt nem tudott kimenni a pályára, Roberto Merhi ideje pedig nem volt elég.
Az utolsó percekben Sergio Perez, Pastor Maldonado, Romain Grosjean és a két mclarenes, Fernando Alonso és Jenson Button csatázott a továbbjutásért. A Force Indiá-s mexikói és a két Lotus végül lazán teljesítette a feladatot, a McLarenek – és a Manorok – mellett végül a melbourne-i meglepetésújonc, Felipe Nasr búcsúzott.
A Q2 elején szó szerint a teljes mezőny ott állt a bokszutca kijáratánál, a riválisok mellett az egyre közelítő esővel is versenyben álltak. 15 autó libasorban haladt a pályán, ami nem könnyítette meg a tiszta kör teljesítményét.
Az első gyors kör kezdetén már az első és a 7-8. kanyar környékén esni is kezdett, mindenkinek egyetlen esélye volt gyors kört teljesíteni.
Rosberg és Vettel az élre ugrott, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen viszont beszorult Marcus Ericsson mögé – a finn top10-en kívüli időt futott, míg Hamilton csak a 8. pozícióig jutott, az ég pedig leszakadt. A nagy vesztes Räikkönen volt, hiszen a szabadedzéseken ő volt a Mercedesek legközelebbi kihívója.
A második szakasz végéig már nem szűnt az eső, és értelme sem lett volna kimenni, így Räikkönen mellett búcsúzott Pastor Maldonado, a két Force India, valamint a Toro Rosso egyik tehetsége, Carlos Sainz.
Az eső miatt a Q3 kezdését 15 perccel elhalasztották. Az eső csendesedett, a bejelentett halasztás végén a biztonsági autó kiment egy állapotfelmérő körre, azonban a versenyigazgatóság újabb negyedórás csúsztatás mellett döntött. A safety car második felderítőköre után megszületett a döntés, hely idő szerint 18.15-kor újraindult az időmérő.
A Q3 elején nagy kérdés volt, hogy a teljes esőgumi kell vagy az intermediate is elég-e: a Ferrarinál és a Red Bullnál megkockáztatták az utóbbiakat. A bokszutca kijáratánál a két Williams, a sauberes Ericsson, Vettel, Ricciardo sorakozott. A pár pillanattal később kiguruló Mercedesek is az átmeneti gumikkal léptek a pályára.
Az első kör azonnal megmutatta, hogy az intermediate a jó választás, igaz, a pálya száradása miatt az utolsó percen, az utolsó kör időzítésén múlott minden. Az első “menet” után az autók sorra mentek ki a fináléra szánt friss gumikért – a Williamsek kétszer is.
Rosberg komolyan taktikázott, a lehető legkésőbb akarta elkezdeni a körét, de ezzel előbb Massát, majd csapattársát, Hamiltont is feltartotta.
A befutónál Hamilton maradt az élen, mögötte Vettel, Rosberg pedig az ügyeskedés ellenére is csak a 3. helyet csípte meg.
A 4-5. pozíciót a Red Bull hozta, az energiaital-gyártó eredményét pedig a 17 éves Max Verstappen (Toro Rosso) 6. helye kerekítette ki. Mögöttük Massa, Grosjean, Bottas és Ericsson zárt.
Maláj Nagydíj, kvalifikáció, Szepang, 2015.03.28.
| Név | Csapat | Idő | Kör | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Lewis Hamilton |
Mercedes AMG Petronas | 1:49,834 | 13 |
| 2 | Sebastian Vettel |
Scuderia Ferrari | 1:49,908 | 13 |
| 3 | Nico Rosberg |
Mercedes AMG Petronas | 1:50,299 | 13 |
| 4 | Daniel Ricciardo |
Infiniti Red Bull Racing | 1:51,541 | 16 |
| 5 | Danyiil Kvjat |
Infiniti Red Bull Racing | 1:51,941 | 16 |
| 6 | Max Verstappen |
Scuderia Toro Rosso | 1:51,981 | 16 |
| 7 | Felipe Massa |
Williams F1 Team | 1:52,479 | 17 |
| 8 | Romain Grosjean |
Lotus F1 Team | 1:52,981 | 18 |
| 9 | Valtteri Bottas |
Williams F1 Team | 1:53,179 | 14 |
| 10 | Marcus Ericsson |
Sauber | 1:53,261 | 18 |
| 11 | Kimi Räikkönen |
Scuderia Ferrari | 1:42,173 | 7 |
| 12 | Pastor Maldonado |
Lotus F1 Team | 1:42,198 | 11 |
| 13 | Nico Hülkenberg |
Sahara Force India | 1:43,023 | 9 |
| 14 | Sergio Perez |
Sahara Force India | 1:43,469 | 11 |
| 15 | Carlos Sainz Jr. |
Scuderia Toro Rosso | 1:43,701 | 9 |
| 16 | Felipe Nasr |
Sauber | 1:41,308 | 7 |
| 17 | Jenson Button |
McLaren Honda | 1:41,636 | 7 |
| 18 | Fernando Alonso |
McLaren Honda | 1:41,746 | 7 |
| 19 | Roberto Merhi |
Manor F1 Team | 1:46,677 | 6 |
| 20 | Will Stevens |
Manor F1 Team | mért kör nélkül | 0 |




















