Ha a költségek és/vagy a hang miatt nem bukik el az ügy, akkor a Forma-1-ben 2014-ben 1,6 literes V6-os turbómotorok váltják majd a 2006 óta használt 2,4 literes V8-asokat. A Mercedes, a Ferrari és a Renault is teljes erőbedobással dolgozik az új motor fejlesztésén, a francia gyártó pedig a Racecar Engineering szaklapnak betekintést is engedett a munkába.
A RenaultSport F1 motorfőnöke, Rob White elmondta, hogy számos kihívásnak kell megfelelni majd az új erőforrással, többek között a 18 ezerről 15 ezerre leszállított fordulatszám-limitnek, amely a szakember szerint inkább csak 12 ezer lesz normális használat mellett. Szintén oda kell figyelni majd a fogyasztásra, ugyanis az FIA 100 kg/órában szabja meg a határt.
White elmondta, hogy az új turbómotorok gyakorlatilag teljesen kiiktatják majd a befújt diffúzoros hatást, ugyanis egyszerűen nem lesz elég mennyiségű és energiájú kipufogógáz ehhez. A kisebb és alacsonyabb fordulatszámon dolgozó turbómotorok mellé azonban erősebb KERS párosul majd, ami az együttes használat esetén hozhatja vagy felül is múlhatja a mai motorok összteljesítményét, a KERS-t pedig akár a turbófeltöltő pörgetésére is használhatják majd.
A mérnök hozzátette, hogy kulcskérdés lesz a hűtés és beszerelési konfiguráció, az ún. csomagolás, valamint utalt arra, hogy 2014-től az új motorok érkezése mellett aerodinamikailag is drasztikus változások jönnek, ahogy mondta, a leszorítóerő annyival csökken, hogy Monacóban a mai monzai konfigurációhoz hasonló szintre lesznek beállítva az autók, ezért a motorok nyomatékával, a különböző programjaival is igen komolyan kell foglalkozni.    
Gőzerővel fejlesztenek

Gőzerővel fejlesztenek

Gőzerővel fejlesztenek


“Az eredeti terv 2013-as bevezetésről szólt, szóval már 2010 szeptemberében elkezdtük a munkát. A tavalyi év második fele óta teszteltünk különböző konfigurációjú változatokat. Kezdetben csak egyhengeres darabokat működtettünk, a felkészüléshez kiemelten fontos dolgokat tudtunk meg így.”
“Mostanra már a rendes V6-os programmal foglalkozunk, nagyjából a tervek szerint haladunk. Most újabb dolgokat kell kiismernünk a közvetlen befecskendezés, a turbófeltöltés és a jelentősen nagyobb KERS kapcsán” – magyarázta White.
A Renault valamikor 2013 első felében kezdi meg az új V6-osok pályás tesztelését, az egyik jelölt a feladatra a korábbi turbókorszakban is vezető, a Renault nagyköveteként is ismert négyszeres világbajnok, Alain Prost.