



A Williams javulásában reménykedők talán egy kicsit megkönnyebbülhetnek ma, hat napnyi nem túl versenyképes eredmény után ma a grove-i csapat is felmutatott valamit, a barcelonai teszt harmadik napján Pastor Maldonado lett a leggyorsabb.
A venezuelai 1:22,391-et hozott, ami az eddigi legjobb idő és egyben hajszál híján egy másodperccel jobb, mint a napot másodikként záró Michael Schumacher eredménye. A williamses ezt a kört még délelőtt, szuperlágy abroncsokon teljesítette, azonban később sem állt le, a nap végére 106 körig jutott.
A délután folyamán már mindenki jobban megtankolt, hosszú etapos munkát végzett, így az ebédszünet után gyakorlatilag nem is változott a táblázat, persze fontos hangsúlyozni, hogy a leggyorsabb körök csak apró töredékét jelentik a tesztelés tanulságainak.
A már említett Schumacher délután egy 59 körös versenyszimulációt ment (a teljes napon összesen 127 kört), de a Red Bull-os Mark Webber is hasonló programot vitt végig, igaz, a bokszkiállásoknál többször is probléma akadt a kerékrögzítésekkel náluk.
A McLarent Lewis Hamiltontól átvevő Jenson Button is bőséges kört halmozott fel, 117-tel zárt, ebből délután 74-et futott, igaz, közepes hosszúságú etapokon. A Red Bullnál és a Ferrarinál is pilótacsere volt ma, Mark Webber és Felipe Massa pedig ugyanolyan idővel fejezte be a csütörtököt, a délelőtti legjobbjuk ezredre megegyezett.
Lehetséges ugyan, hogy holnap vagy a jövő héten a Williamshez hasonlóan a Caterham is mutat majd valamit, de egyelőre talán aggasztó lehet számukra, hogy a nagy remények ellenére nagyjából ugyanolyan távol vannak most is a középmezőnytől, mint a korábbi években.
Vitalij Petrov ma még a tavalyi autóval köröző Timo Glockot sem előzte meg, délután hiába javított egyedüliként, 1:26,448-as köre csak az utolsó helyre volt elég.
Ahogy a korábbi napokon, ma is többször előkerült a piros zászló az ilyen-olyan okból a pályán leállt autók miatt, de baleset, kicsúszás nem történt, legtöbbször csak a benzin fogyott ki a járgányokból. A teszt végül szintén piros zászló hatálya alatt ért véget, amikor Massa pár perccel a leintés előtt a bokszutca kijáratánál parkolta le az F2012-est.
Teszt, Barcelona, 2012.02.23.
| # | Pilóta | Csapat | Idő |
| 1. | P. Maldonado | Williams | 1:22,391 |
| 2. | M. Schumacher | Mercedes AMG | 1:23,384 |
| 3. | K. Kobajasi | Sauber | 1:23,582 |
| 4. | J. Button | McLaren | 1:23,918 |
| 5. | J-E. Vergne | Toro Rosso | 1:24,433 |
| 6. | M. Webber | Red Bull | 1:24,771 |
| 7. | F. Massa | Ferrari | 1:24,771 |
| 8. | P. di Resta | Force India | 1:25,646 |
| 9. | T. Glock | Marussia | 1:26,173 |
| 10. | V. Petrov | Caterham F1 | 1:26,448 |