Továbbra sem állt helyre a rend teljesen Japánban a márciusi földrengést követően, a sérült fukusimai atomerőmű környékén még mindig mérhető sugárzás. Októberben rendezik a Japán Nagydíjat, és ugyan a szervezők nem győzik hangsúlyozni, hogy Szuzuka félezer kilométerre van Fukusimától, Jarno Trulli kicsit tart a kialakult helyzettől.

Több F1-es pilóta már korábban kijelentette, hogy szívesen utazik az országba, a MotoGP-sek kevésbé lelkesek, de Motegi már csak 150 kilométerre van az atomerőműtől. “Mielőtt válaszolni tudnánk a Japánnal kapcsolatos kérdésre, meg kellene kérdeznünk valakit, aki az igazat mondja” – fogalmazott Trulli.

“A szakértők szerint nincs semmilyen veszély, de ki tudja biztosan? Nehéz ez a helyzet, mert olyan világban élünk, ahol mindenki csak magában bízhat.” Nico Rosberg szerint a pilóták szövetségének (GPDA) saját kutatásai alapján a szuzukai régió biztonságos, nem kell tartani sugárzástól.