Robert Kubica csak a tizenegyedik helyről indulhat holnap az Abu-Dzabi Nagydíjon. A Renault pilótája idén eddig még sohasem maradt ki az időmérő edzés harmadik részéből. A lengyel látványosan, sokat csúszkálva, ennek köszönhetően lassan körözött az autóval. Mint a csapat elárulta, már a harmadik szabadedzésen sem volt kellő tapadása Kubica autójának, de az időmérőre elvégzett változtatások csak rontottak a helyzeten.
“Tegnap óta szenvedek az autóval, egyszerűen nem sikerült megoldani ezt a kérdést, különösen nem az időmérőre” – értékelt Kubica. “Ezen az estén az autó fara sokat csúszkált, így aztán nehéz volt hamar a gázra lépni, hogy jó köridőt érjek el. Mindent megpróbáltam. A legtöbb kanyarban keresztbe csúsztam, de ez egy ilyen nap volt. Csalódott vagyok, hogy kimaradtam a legjobb tíz közül.”
Kubicát nemcsak az lombozhatja le, hogy kimaradt a top10-ből, de az is, hogy vele ellentétben csapattársa, Vitalij Petrov bejutott. Egy minimális előnye mégis van Kubica 11. rajthelyének, ő szabadon választhat, milyen gumival kívánja megkezdeni a versenyt, ami sokat segíthet a jó versenytaktika kialakításában. “Most először csinálok ilyet, meglátjuk, holnap előnyt tudunk-e kovácsolni ebből” – tette hozzá Kubica.
Érthető módon Vitalij Petrov elégedett volt az időmérő után, hiszen Brazília után ismét sikerült az időmérő harmadik részébe jutnia. “Egész hétvégén remekül éreztem magam az autóban” – mondta az orosz. “Minden edzésen sikerült javítanunk, különösen a fékek tekintetében, ami nagyon fontos ezen a pályán. Úgy érzem, a csomagunk minden része remekül működött ma. A hétvége nagy részében a legjobb tíz között voltam és nagyszerű, hogy ezt az időmérőre is át tudtam menteni.”




