“A csapat azt mondta, hogy az idény közepétől már elvárják, hogy pontokat szerezzek” – mondta a tavaly a GP2-ben második helyen végző pilóta a holland Formule1.nl-nek
A 25 éves Petrov korábban sosem vezetett Forma-1-est, így hangsúlyozta, hogy mennyire fontosak számára a téli tesztek: “Nagy szükségem volt a pályán töltött időre, az összes többi pilóta sokkal többet vezetett már, mint én.”


