Az egyedi rendszámok régóta nagy népszerűségnek örvendenek. Abban az időben, amikor fiákerek és hintók között megjelentek az automobilok, még eléggé egyszerű volt a szabályozó helyzete: alapkövetelmény volt a rendszám és a műszaki vizsga. Az előző évszázad elején még kevés jármű volt forgalomban. 1910-ben aztán már az automobilok és tehergépjárművek száma meghaladta az ezer darabot, éppen ezért indokolttá vált az egységesítés. Egy belügyminisztériumi rendelet kerületekre osztotta a Magyar Királyságot, és Fiume mellett Budapest is önálló kerületként szerepelt.
Tiltólistás esetek
Napjainkban több mint négymillió személyautó van forgalomban Magyarországon. Emiatt nem csoda, ha valaki szeretné magát minél egyedibb módon feltüntetni. A jelenlegi szabályozás szerint csak úgy lehet egyedi rendszámokat igényelni, ha betartanak bizonyos formai követelményeket. Megtévesztő vagy félelemkeltésre alkalmas feliratok nem jelenhetnek meg. Bármennyire is szeretne valaki „Maffia” vagy „Hekus” esetleg „Zsaru” rendszámokat a kocsijára, nem fogja megkapni. Ugyanígy a trágár vagy obszcén szavakat sem fogadják el.
Gondoltad volna, hogy a világ egyik legnagyobb rendszámgyűjtői magyarok? Egy kecskeméti testvérpár, Kenyeres Tamás és Péter több mint 11 ezer különböző rendszámot gyűjtöttek össze az idők folyamán, és ezzel Guinness-rekordra tettek szert. Ezt a hatalmas eredményt úgy érték el, hogy már 1990 körül elkezdték gyűjteni az azonosítókat. Gyűjteményükben megtalálható a legrégebbi, még az Osztrák-Magyar Monarchia korából származó tábla is. A rendszámgyűjtés a tengerentúlon is kiemelt figyelmet kap: az Egyesült Államokban az ALPCA rendelkezik az egyik legnagyobb rendszámgyűjtő közösséggel.

A gyűjtőket általában a rendszerezés öröme vezérli, de sokakat a ritkaságok iránti érdeklődés és a múlt iránti kíváncsiság hajt. Ez a szenvedély teljesen hasonló más gyűjtői hobbikhoz, így például a bélyeggyűjtéshez vagy a ritka modellek gyűjtéséhez. A gyűjteményekben felértékelődnek azok a darabok, amelyekhez egyedi sorsok és történetek kapcsolódnak.
Mi lenne, ha ez a szenvedély járná át az egészségmegőrzés területét is?
Odafigyelni az egészségre
Sajnos a magyar lakosság általános egészségi állapotának hátterében az is benne van, hogy sokan már csak akkor fordulnak orvoshoz, ha nagy a baj. Az aranyér pontosan ezek közé a témák közé sorolható, amiben természetesen benne van a szemérmesség, valamint a szégyenérzet is. A gyűjtők féltve őrzik rajongásuk tárgyát. Egy karcolást, sérülést is észrevesznek a gyűjteményük darabjain. Miért lenne tehát ördögtől való egy-két tünetet komolyan venni és felkeresni egy proktológust?
Az aranyérbetegségnek sajnálatos módon jobban ki vannak téve azok, akik a munkájukból fakadóan sokat ülnek. Legyen szó hivatásos gépkocsivezetőkről vagy irodában ülő alkalmazottakról. Az egészségmegőrzés talán soha nem volt annyira fontos, mint manapság. Annyi bizonyos, hogy aki tesz a cél érdekében, az akár megérdemelhetné az ÜGYI rendszámot is. Úgy alapból, alanyi jogon.
HIRDETÉS
Telitalálat aranyér ellen!
Az aranyér első tüneteinek – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés – jelentkezésekor segíthet a micellákba csomagolt hialuronsavat és gyógynövényi kivonatokat tartalmazó Proktis-M termékcsalád. A hialuronsav kiemelkedő hidratálóképessége igazolt, ami felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást. A Proktis-M kúp a belső, míg a Proktis-M plus kenőcs a külső, fájdalommal és gyulladással járó aranyeres panaszok enyhítésére használható, a tünetektől függően akár kombinálva is.

Fotó: Phytotec Hungaria Bt.
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
