Miután az FIA tegnap úgy döntött, hogy a 2009-es idénytől kezdve az egyéni bajnoki cím nem a gyűjtött pontok, hanem a futamgyőzelmek száma alapján dől el, az eddig is meglepően erősnek mutatkozó Brawn bajnoki esélyei megugrottak.
Az elmúlt két hét tesztjein a mezőnyt megszégyenítő, jobbnál jobb időkkel bemutatkozó Brawn pilótáinak egy erős szezonkezdéssel, néhány korán begyűjtött győzelemmel valós lehetőséggé válik a bajnokság megnyerése.
Ha a Brawn tényleg jól szerepel majd, a riválisok biztosan nem hagyják annyiban a dolgot. Több csapat is gyanúsnak találja a Toyota, a Williams és a Brawn hátsó légterelőjét, az ún. diffúzort, a Renault főnöke, FlavioBriatore pedig már a múlt héten kijelentette, hogy idén nem hagyják majd, hogy egyes csapatok szabálytalanul előnyt szerezzenek.
Az F1 ura, Bernie Ecclestone – aki egyébként nagyon örül, hogy a csapatok pontrendszerre vonatkozó javaslata helyett az ő győzelmeket középpontba helyező koncepcióját fogadta el az FIA – már most biztos benne, hogy panaszokra, a szabályok körüli vitákra kerül majd sor a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjon és azután.
“Ha a Brawn jól elcsípte a dolgot, az első három futamon mondjuk Jenson Button győzzön. Most, hogy már nem a pontokon múlik a bajnokság, három győzelemmel a zsebében egyáltalán nem állna rosszul – persze a megszokott főszereplőket, Alonsót, Kimit, Felipét és Hamiltont sem szabad leírni” – mondta Ecclestone Melbourne-ben.
“Garantálom, hogy bárki győzzön is Melbourne-ben, azt fogják majd mondani, hogy csaltak. Jelen esetben két, esetleg három csapat – a Toyota és a Brawn mindenképpen – sajátosan, a többiektől eltérően értelmezte a szabályokat. Az FIA pillanatnyilag azt állítja, hogy rendben van a dolog, de egyes csapatok panasszal állhatnak majd elő Melbourne-ben. A futamot nem befolyásolja, de biztosan vizsgálódni kell majd” – magyarázta az F1 ura.





