“A Honda mindent beleadott, sajnálom, hogy távoztak, de el kell ismernünk, hogy a kulturális különbségek és a nyelvi akadályok folyamatosan jelen voltak, és ezek nehézséget jelentettek” – nyilatkozta az idén 17. Forma-1-es idényét kezdő veterán.
A brazil versenyző bízik abban, hogy a csapatfőnök, Ross Brawn birtokába került és nevét viselő brackleyi csapat kicsi, de összetartó egység lesz, nagyjából korábbi csapatai, a Stewart és a Ferrari keverékeként.
“Mindig is azt szerettem volna, amit a Ferrarinál tapasztaltam: a csapatnál mindig közös volt a győzelem és a kudarc. Jelenleg elég kicsi a csapat (a Brawn), úgyhogy van ennek esélye – én ezen szeretnék dolgozni, és szerintem Ross is ugyanígy képzeli. Így lehet versenyképes egy F1-csapat. Hogy olyanok leszünk-e, mint a Stewart-család (Sir Jackie Stewart és fia, Paul)? Lehetséges. Egy kis csapat, ahol mindenki összedolgozik, ahol nem kell túl sok emberrel egyeztetni – előnyt kovácsolhatnánk ebből” – magyarázta Barrichello.





