“Úgy látszik, kétféle szabály van: az egyik szerint lehet ilyen a diffúzor, a másik meg tiltja ugyanezt. Nekünk nem tetszik ez. Fekete-fehér szabályokat akarunk, amelyek mindenkire ugyanúgy vonatkoznak!” – monda Briatore a Gazzetta dello Sportnak.
A Renault-főnök arra is utalt, hogy csapata akár hivatalosan is panaszt tesz majd az Ausztrál Nagydíjon:
“Legalább három csapatnál szabálytalanok. Nem szeretném, ha ezzel is úgy járnánk, mint a motorok befagyasztásával, amikor végül ötven lóerős hátrányba kerültünk. Most megint kezdődik ez” – utalt az olasz arra, hogy tavaly év végén külön engedéllyel fejleszthettek a motorjukon, hogy felzárkózzanak a kiskapukat kihasználó riválisokhoz.
Bár Briatore nem nevezte meg a szerinte szabálytalan alkatrészt használó csapatokat, korábban már felmerült, hogy a Williams és a Toyota is “véleményes” darabbal állt elő 2009-re, a Brawn GP diffúzora is elég egyedi tervezésű, és a McLaren hátsó részére is nagyon kíváncsi volt tegnap Michael Schumacher. Ahogy a Renault-vezér, tegnap az FIA technikai főellenőre, Charile Whiting is feltűnt váratlanul, a szakember a Toyotát, a Williamst és a BMW Saubert vizsgálta meg – hogy látogatása és Briatore vádjai között van-e összefüggés, nem tudni.
Az olasz a Brawn GP elképesztő formájáról is szólt egy mondatot, amiből kiderült, hogy ő is inkább figyelemfelkeltésnek gondolja az autó tempóját, mint valódi erőnek: “Ha az ember szponzor nélkül áll, persze, hogy nagy köröket megy. Ha nem ez a helyzet, akkor szépen dolgozik a felkészülésen.”





