Ahogy már írtuk, rosszul jártak a Bahreinben tesztelő csapatok, alig mentek egy tucatnyi kört a versenyzők, amikor délelőtt 10 után komoly homokvihar érkezett a pályára, amely lehetetlenné tette a mentőhelikopter felszállását, ilyenkor pedig vége is a tesztnek, na nem mintha értelme lett volna körözni.
“Természetesen bosszantó, hogy ma alig vezethettem a szél és a homok miatt. De nincs mit tenni, el kel fogadni. Ennek ellenére hadd mondjam el, hogy eléggé elégedett vagyok a Szahírban végzett munkával. Tegnap sok kilométert vezettem, az autó pedig jobb, mint Mugellóban volt, kezesebb, stabilabb, könnyebb vezetni” – mondta Massa.
Jerezben szokás szerint a még a 2008-as autóval köröző Toro Rosso-pilóta, Sebastien Buemi volt a leggyorsabb. A svájci újonc egy teljes versenyhétvége programját gyakorolta ma, időmérővel, futammal, bokszkiállásokkal együtt.
A 2009-es autók közül a McLaren volt a legjobb Heikki Kovalainennel a volánnál. Mivel a csapatnál nem volt kéznél megfelelő idei hátsó szárny, így a finn autójára egy módosított 2008-as darab került, és az aerodinamika helyett a KERS-re koncentráltak.
A Red Bullhoz novemberi lábtörése után Mark Webber, aki 83 kört teljesített az RB5-össel. Az ausztrál nagyon elégedett volt.
“Tudtam, hogy mire számítsak, és igyekeztem, nyolcvanpár kör, több mint egy teljes futamtáv nem is rossz az első napomon. Megkönnyebbültem. Sok kérdés volt a mai nap előtt, de jó néhányra megfeleltem” – mondta Webber, aki egyébként Kovalainen mögött a második leggyorsabb 2009-es volt.
Kazuki Nakajima ma először ideális körülmények között vezethette az új Williamst, amit ki is használt: a japán pilóta 125 kört, 550 kilométert ment.
Az utolsó megint Nelsinho Piquet és a Renault lett, a franciák autójának teljesítménye egészen aggasztó, mert amellett, hogy a mezőny leglassabbja, újabb műszaki hibák is adódtak vele, a brazil mindössze 47 kört vezethetett. Holnap Fernando Alonso veszi át a munkát.
Teszt, Bahrein, 2009.02.11.
| # | Pilóta | Csapat | Idő |
| 1. | Massa | Ferrari | 1:33.639 |
| 2. | Kubica | BMW Sauber | 1:34.398 |
| 3. | Glock | Toyota | 1:34.902 |
Teszt, Jerez, 2009.02.11.
| # | Pilóta | Csapat | Idő |
| 1. | Buemi | Toro Rosso-Ferrari | 1:17.591 |
| 2. | Kovalainen | McLaren-Mercedes | 1:20.799 |
| 3. | Webber | Red Bull-Renault | 1:21.321 |
| 4. | Nakajima | Williams-Toyota | 1:21.451 |
| 5. | Piquet | Renault | 1:21.908 |





