Belső források szerint a csapat január hetedikén kezdte meg a tárgyalásokat a dolgozókkal, akiknek egy része önként mondhat fel, másokat pedig úgy fognak elbocsátani.
A Renault egyik szóvivője szerint “a leépítések az F1-es szabályváltozások következtében szükséges struktúraváltás részei”, azaz a költségcsökkentő intézkedések, elsősorban az aerodinamikai fejlesztések jelentős visszafogása miatt kell elküldeni a feleslegessé vált munkaerőt.
A leépítés ellenére a Renault pénzügyi háttere állítólag teljesen rendben van, a csapatfőnök, Flavio Briatore pár napja így nyilatkozott:
“Vicces, hogy mindig mindenki a Renault-t emlegette, de végül a Honda szállt ki az F1-ből. Nekem sosem voltak problémáim a költségvetésünkkel. A Hondáról soha senki nem beszélt, aztán mostanra még sincsenek itt. Biztosíthatok mindenkit, hogy van olyan csapat, amelyik sokkal rosszabbul áll, mint mi” – magyarázta az olasz.




