A ferraris híreket újra és újra cáfolja mindkét fél, és most a BMW-s találgatások is komoly léket kaptak. A csapatfőnök, Mario Theissen kerek perec nemet mondott a Diario AS kérdésére, amely a spanyol esetleges leszerződtetésére vonatkozott.
“Ez nem az én stílusom. Sokkal inkább egy fiatal pilótát szeretnék majd, aki a csapattal együtt fejlődik egy nagy értékű bajnokká” – utalt finoman Alonso borsos árára is a német szakember.
A spanyol lap azért azt is hozzátette, hogy Theissen ezzel a nyilatkozattal talán csak a kétszeres világbajnok gázsiját szeretné lejjebb tornászni.
A BMW mindkét versenyzőjének lejár idén a szerződése, de Robert Kubicát nagy valószínűséggel újra lekötik, míg a gyengén szereplő Nick Heidfeld sorsa nagyon bizonytalan. A 2009-es felállást augusztusban jelenti be a csapat.




