A Williams új autója, az FW30 bemutatása óta folyamatosan jól szerepel a teszteken, könnyen lehet, hogy előrébb lép az erősorrendben, ennek ellenére semmit nem akarnak elkiabálni a csapatnál.

Rosberg tehetségét mindenki elismeri
Rosberg a Williamsnél marad
Nakajima pilótaállást kapott
Egy versenyt már teljesíett
Műsor nem lesz, csak munka
36 fotó
Rosberg tehetségét mindenki elismeri

Rosberg tehetségét mindenki elismeri

Rosberg tehetségét mindenki elismeri


“Jók a referenciáink, de még nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy futamot nyerjünk, ami a célunk” – nyilatkozta Sam Michael, a Williams csapat technikai igazgatója.

“Még mindig elég messze vagyunk a McLarentől és a Ferraritól, nagy dolgokat kell tennünk, hogy versenyre kelhessünk velük. Az autó fejlődött a múlt évhez képest, és elég erősen zártuk a szezont is. Az a legfontosabb, hogy ebben az irányban tudjunk továbbhaladni” – magyarázta az ausztrál szakember.

Michael szerint még azt is korai lenne megmondani, hogyan sikerült az autó a közvetlen riválisokkal szemben. Szerinte nehéz kívülről megállapítani egy másik csapat problémáját, mivel a hibák sokszor nem érzékelhetőek a külső szemlélők által.

“Nem hiszem, hogy súlyos problémák lennének a BMW csapatnál, a valenciai és a barcelonai köridőket elnézve” – mondta el véleményét a legfőbb riválisról.