A Honda 2006-ra, Takuma Sato versenyeztetésére létrehozott kiscsapata, a Super Aguri tavaly nyár óta súlyos pénzügyi gondokkal küzd, tőkeerős szponzorok híján az anyavállalat pénzeli már jó ideje, ezt a helyzetet azonban nem akarják fenntartani a végtelenségig.
Az Agurit a közelmúltban már hírbe hozták spanyol befektetőkkel – Alejandro Agag pénzemberrel és Fernendo Alonso volt menedzserével, a jelenleg GP2-es csapatot irányító Adrian Camposszal -, de ők nemrég cáfolták, hogy jelenleg szándékukban állna belépni a Forma-1-be.
Az FIA elnöke, Max Mosley sem biztos a japán alakulat jövőjében, bár úgy gondolja, hogy az idényt azért elkezdik:
“Nem tenném rá az életemet. Azt hiszem, ott lesznek Melbourne-ben, de nem lehetünk biztosak. A mi szempontunkból ők egy normális csapat, akik jogosultak a versenyzésre. Neveztek az idei bajnokságra, számítunk rá, hogy ott lesznek Melbourne-ben.”
Arra a kérdésre viszont, hogy bízik-e benne, hogy mind a 11 csapat be is fejezi a 2008-as idényt, Mosley kurtán csak annyit mondott, hogy “nem nagyon”.
A Super Aguri 2008-as autója állítólag február 19-én érkezik, az idei pilótafelállásáról még nem nyilatkoztak hivatalosan.




