A BAR-Honda volt a 2004-es év egyik nagy meglepése. Úgy tűnik végre jó irányba indultak el a fejlesztések, hiszen a több éves közepes szerpelés után idén végre rendre jó helyen végeznek. Az első három versenyen két dobogós helyezést csak a legoptimistábbak vártak a csapattól, és a Williams-szel megegyező 19 pont is kiváló eredmény.

A csapat a harmadik helyen áll a konstruktőri pontversenyben és ugyanezen a helyen tanyázik Jeson Button is a pilóták között. Az európai szezon első versenyén Imolában szeretné a csapat bebizonyítani, hogy nem véletlen volt eddigi szereplésük.

“Jó lenne az európai szezont pontszerzéssel, dobogós hellyel kezdeni. Reméljük Imolában folytatni tudjuk eddigi teljesítményünket. Autónk a barcelonai és Paul Ricard-i tesztpályákon megbízhatóan működött, ami nagyon fontos. A sebességünk is jó volt, Imolában valóban szeretnénk ütőképesek lenni. Imola nagyon különleges hely, különböző stílusú kanyaroknak és szakaszok keveréke. ” – mondta el Button.

A csapatfőnök David Richards is bizakodó volt: “A háromhetes szünet lehetőséget biztosított számunkra, hogy kielemezzük a csapatnak az első három versenyen nyújtott teljesítményét. Erre az évre az volt a célunk, hogy felvegyük a harcot a három nagy csapattal. Jelenlegi pozíciónkat megnézve a konstruktőri és az egyéni világbajnokságban, ez sikerült is. Folytatjuk a harcot a Renault-val és a Williams-szel, de szeretnénk megtörni a Ferrari egyeduralmát is.”

“Az imolai versenypálya különleges kihívás a csapatok számára, mivel az egész verseny gyorsításokból és lassításokból áll a sikánok között. Rendkívül fontos szerepe lesz a tapadásnak és a fékeknek. Új fékrendszert fejlesztettünk ki és a Michelin gumik is jól teljesítettek magas igénybevétel mellet is, így bizakodó vagyok. Úgy vélem, folytatni tudjuk a következő versenyen is a harcot .” – mondat a technikai igazgató, Geoffrey Willis.