A svájci Piaget óramanufaktúra az 1950-es évek óta a vékony órák koronázatlan királyának számít. Ezt most ismét bebizonyították: előrukkoltak ugyanis az Altiplano Ultimate Concept névre hallgató darabbal, mely mostantól a világ legvékonyabb órája címet tudhatja magáénak.

A mindössze 2 milliméter vastag, illetve vékony óra a manufaktúra történetének egyik leghosszabb ideig készülő eszköze volt: hat évig dolgozott a terveken, a fejlesztéseken és a készítés közben beadott öt szabadalmon egy 90 fős, órakészítőkből, dizájnerekből és mérnökökből álló csapat, akiknek teljesen újra kellett gondolniuk egy mechanikus óra felépítését. Nézd meg videón, hogyan is áll össze a komplex szerkezet:

Vékonysága ellenére eléggé merev szerkezet a rekorder óra, melyet a kobaltötvözetből készült háznak köszönhet. Ettől függetlenül persze óvatosan kell bánni vele, a számlapot fedő üveg mindössze 0,2 milliméter vastag, mellyel éppenhogy megelőz egy hajszálat. A 40 órányi energiatartalékkal rendelkező eszköz csak 14,2 grammot nyom.

A vevők tízezerféleképpen szabhatják személyre a luxuscikket, melynek áráról nincs még hivatalos információ.

Keresd az élet első osztályú pillanatait a Facebookon is, kövess bennünket!

Kövess minket a Facebook-on!