Rosszul megy az országnak, de jól megy a Renault-nak. Bár idén újra egyre kevesebb megrendelés érkezik új személyautókra, a Renault Hungária márciusig több kocsit adott el, mint tavaly az első negyedévben. A Dacia különösen jól teljesít, de az új Clióval – amely odahaza, Franciaországban eddig messze a legsikeresebb autó az idén – a Renault márka szekere is jól szalad.
Clio RS
Most épp két új Clio-változat, a sportos-erős RS és a családi-praktikus Grandtour mutatkozott be magyar földön az újságíróknak. Sajnos az RS-t csak nézegetni volt szabad, rendszám híján nem próbálhattuk ki az immár turbómotoros Cliót. Az 1,6 literes blokk a Renault és a Nissan közös fejlesztése (ismerhetjük már a Juke-ból), 200 lóerős, ezzel váltották le az előd kétliteres szívómotorját.




Hatfokozatú, dupla kuplungos váltó tartozik hozzá, a kormány mögötti kapcsolófülekkel, rajtprogrammal. Az új Clióhóz új RS monitor készült, mely a hétcollos központi kijelzőn mutatja parádés grafikával illusztrált adatait a telemetriáról, a motor, váltó állapotáról. A köradatokat el is menthetjük, az USB-kimeneten keresztül.
Kívülről majd’ háromcentis ültetés, piros féknyereg, fekete felni, diffúzor és látványos frontspoiler segít felismerni az RS Cliót. Belül a fekete kárpitot piros díszítésekkel, varrásokkal dobták fel.
A Cup kivitelt még megültették pár milliméterrel, és spéci lengéscsillapítóval készítették fel a pályaautózásra. Az új Clio RS listaára 6 390 000 forint, a kocsi már megvásárolható a Renault-kereskedésekben.
| Adatlap – Renault Clio RS | |
|---|---|
| Motor, teljesítmény, tömeg | |
| Lökettérfogat (cm3) | 1618 |
| Saját tömeg (kg) | 1279 |
| Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) | 147[200]/6000 |
| Max. nyomaték (Nm/ford.) | 240/1750 |
| Menetteljesítmények | |
| Gyorsulás (s, 0-100 km/h) | 6,7 |
| Végsebesség (km/h) | 230 |
| Fogyasztás | |
| Vegyes (l/100 km) | 6,3 |
| CO2 kibocsátás (g/km) | 144 |
Clio Grandtour
A kevésbé izgalmas, mindazonáltal alighanem sokkal nagyobb példányszámban utcára kerülő kombi Cliót méltatva Maróthy Miklós, a Renault Hungária ügyvezetője odáig merészkedett, hogy a Grandtourt a piac egyik legszebb autójának nevezte. A nézőtéren erre halk moraj volt tapasztalható.
Azt mindenképp el kell ismerni, hogy szebb, mint az előző volt. A púpos, orrnehéz, túl magas forma helyett egy púpos, orrnehéz, de részleteiben nagyon érdekes, összességében sokkal látványosabb kocsi lett az új Clio Grandtour.
A tengelytáv a Clióé, de hátul 20 centivel hosszabb a karosszéria. 443 literes a csomagtartó, ez 1380 literre bővíthető. Ebből a padló alatti rekesz 60 literes. Az első ülés ledöntésével 2480 mm hosszú lapraszerelt IKEA-szekrényt is berakhatunk.
A Renault megszokott elektronikai extrái, az érintőképernyős, GPS-es Media Nav rendszer, a SIM-kártya alapú mobilnetes cucc, az R-Link is kérhető a Grandtourba; utóbbi a hírek, időjárási adatok mutatása mellett akár az érkező e-mailek felolvasására és hangutasításos megválaszolására is képes. A vezetési szokásainkat éberen figyelő, majd megkritizáló Eco-Driving program személyre szabott tanácsokat ad a spóroláshoz.
Ráadásul az új Clio Grandtourt még vezetni is jó.
Az előd bemutatóján is ott voltam, és máig élénken emlékszem, mennyire dülöngélt szegény a legkisebb kormánymozdulatra is nagyobb tempónál. Hát ez nem dülöngél. Stabil, de agilis, lelkesen követi a kormány mozdulatait, kifejezetten jó vezetni, az erősebb dízelt legalábbis, amit pár kilométer erejéig próbálhattunk ki Telki környékén.
Különösen vicces a hangszórókból áradó vérmes ál-motorhang; a másfél literes, négyhengeres dízel egy V6-os sportmotor röffenéseivel és mély orgánumával szórakoztatott bennünket. Akár a normál Cliónál, a kombiban is az R-Link menü Szolgáltatások pontjában választhatunk az előre programozott, szintetizált hangok közül.
Igazán erős motor egyébként nincs a Clio kombihoz. Az alap az 1,2 literes, 75 lóerős, ami – a Dacia Loganban szerzett tapasztalataim alapján – méltatlanul gyenge ehhez az autóhoz. A 0,9 literes turbó 90 lóerővel már jó választás, de ez a nagy rakterű kombi szinte kívánja a dízelt.
Az 1.5 dCi 75 és 90 lóerős verziója kérhető a kocsihoz, egyik sem egy erőmű, de a 90 lovassal már majdnem megy úgy az izgalmas formájú kocsi, mint ahogy kinéz.
| Clio Grandtour árak | ||
|---|---|---|
| Authentique | 1.2 16V 75 LE | 3 190 000 Ft |
| 1.5 dCi 75 LE | 3 870 000 Ft | |
| Expression | 1.2 16V 75 LE | 3 490 000 Ft |
| 0.9 TCe 90 LE | 3 830 000 Ft | |
| 1.5 dCi 75 LE | 4 170 000 Ft | |
| 1.5 dCi 90 LE | 4 510 000 Ft | |
| Dynamique | 1.2 16V 75 LE | 3 690 000 Ft |
| 0.9 TCe 90 LE | 4 030 000 Ft | |
| 1.5 dCi 90 LE | 4 710 000 Ft | |
Automata, duplakuplungos vagy robotváltó egyelőre nincs a Clio Grandtourhoz. Az autó három felszereltségi szinten rendelhető, a fapados Authentique-ban nincs klíma, de van ESP, négy légzsák, Renault-kártya, villanyablak elöl, villanytükör.
Az Expressionben ott a manuális klíma és a Media Nav. Felfoghatatlan ellenben, hogy a csúcs Dynamique-ban a 16 collos felni mellett még kiemelt szolgáltatásnak számít az automata ablak – de csak a vezető oldalán.
Az új Clio április 15. és 20. között nyílt napokon mutatkozik be a Renault-szalonokban; érdemes megnézni, kipróbálni. A kis kombik szerény, mindössze a Fabia Combiból és Ibiza ST-ből álló kínálatát végre valami érdekes kocsi dobja fel – ami helykínálatában, szolgáltatásaiban akár az eggyel nagyobb kategória egyszerűbb autói helyett is alternatívát mutat.







