A történet szerint Kimberly Carroll egy LVNV Funding nevű cégnek tartozott kevesebb mint 2000 dollárral, de már elég régóta ahhoz, hogy a cég mulasztási ítéletet kérjen ellene. Ez persze nem dollármilliós tétel, de a bírósági idézés az bírósági idézés, amire az ember általában illik felkészülni – mondjuk azzal, hogy időben megjelenik.

Carroll állítólag nem így tett, pedig szó szerint csak egy videóhívásról volt szó. Késve jelentkezett be, kikapcsolt kamerával, a neve helyett pedig az „iPhone” felirat virított a képernyőn. Ezen a ponton Michael McNally bíró még csak bosszúsnak tűnt, és arra kérte a nőt, hogy kapcsolja be a kameráját, és írja át a nevét a valódira, hiszen mégiscsak egy bírósági tárgyaláson vannak.

Carroll a Zoom szoftverére fogta a késést, ami akár igaz is lehetett volna, ám amikor bekapcsolta a kamerát, a bíró szinte azonnal kiszúrta, hogy a nő éppen vezet. Mint a legtöbb amerikai államban, úgy Michiganben is szigorúan tiltják a vezetés közbeni mobilozást, ami azt jelenti, hogy hősünknek valahogy sikerült bűncselekményt elkövetnie – méghozzá a virtuális tárgyalóteremben.

Ahogy az sejthető, a bíró nem nézte tétlenül, hogy a vádlott a saját tárgyalásán szegjen törvényt. „Nem vezethet, hölgyem – szólt rá McNally. – Mit csinál?” Carroll ekkor azzal állt elő, hogy családi vészhelyzet miatt el kellett hagynia a várost, ő csak utas egy kocsiban, amit valaki más vezet, és mindjárt megkéri az illetőt, hogy húzódjon le.

Ez még mindig elég rosszul hangzik, főleg, hogy egy ügyvéd a kitűzött időpont előtt simán értesíthette volna a bíróságot a családi vészhelyzetről, a bíró pedig eldönthette volna, hogy engedélyezi-e a bejelentkezést az útról, vagy elhalasztja a tárgyalást.

Carroll pechjére a bíró a saját szemével látta, hogy a nő hazudik. Elvileg ekkor még nem esküdött fel, így technikailag nem számított hamis tanúzásnak, de a „hazudjunk a bíró arcába, méghozzá pocsékul” taktika továbbra is azon stratégiák közé tartozik, amiket az ügyvédek a „nagyon nem ajánlott” kategóriába sorolnak.