Pénteken kezdődik a Forma–1 idei 19. fordulója, az Amerikai Nagydíj az első szabadedzéssel és a sprintkvalifikációval.
Bár már jócskán benne járunk az őszben, az előrejelzések szerint Austinban igazi kánikula lesz, a különböző meteorológiai szolgálatok szerint pénteken, szombaton és vasárnap is napos vagy enyhén felhős, de nagyon meleg időre lehet számítani, a csúcsértékeket mindhárom napra 30-35 Celsius-fok közé jósolják.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ennek megfelelően lépett is, az idei évre bevezetett új szabály alapján – 31 fokot elérő vagy meghaladó hőmérsékleti csúcs esetén – hivatalos hőségriasztást adtak ki a csapatoknak, ami azt jelenti, hogy a Circuit of the Americas pályán a versenyzők opcionálisan használhatják a vízkeringetéses hűtőfelsőket. A sportszerűség érdekében azok autójában, akik nem élnek az eszközzel, 5 kg-os ballasztot kell elhelyezni.
Az FIA első ízben a legutóbbi, szingapúri hétvégén élt a riasztás intézményével, bár a hőmérséklet végül nem volt olyan magas, mint előre jósolták. A hűtőfelső megosztotta a mezőnyt, voltak, akik szerint kicsit kényelmetlen, de hasznos volt, míg például a red bullos Max Verstappen nem viselte a felszerelést a Szingapúri Nagydíjon.
Melegíts az austini hétvégére kvízünkkel!

