Idén szeptember végéig 16-an haltak meg közlekedési balesetben Budapesten, ez csaknem a felével kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, amikor 28 halálos áldozat volt.

Idén az első háromnegyed évben 2157 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Budapesten, ami 5,5 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek pedig 22 százalékkal csökkentek az előző év első 9 hónapjához képest. A közlekedési balesetek leggyakoribb oka a gyorshajtás, a figyelmetlenség, illetve az elsőbbségadás és az előzés szabályainak megsértése.

Múlt héten zajlott az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (Roadpol) akciója, amelynek során elsősorban a biztonság öv használatát, a kézben tartott mobiltelefont és az ittas vezetést ellenőrizték a rendőrök. Budapesten több mint 2700 ellenőrzött járműből 1446-ban nem használtak biztonsági övet, tehát az ellenőrzött járművek mintegy felében, és 734-ben mobiltelefont tartottak kézben.

A BRFK 268 ezer alkoholszondás ellenőrzést tartott az év első kilenc hónapjában, ez minden hatodik budapestit érintette.