Két héttel ezelőtt, az Olasz Nagydíj után Charles Leclerc úgy fogalmazott, hogy az idén még három helyszínen, köztük Bakuban lehet esélye a Ferrarinak a győzelemre. A hétvége elején úgy tűnt, hogy akár be is igazolódhatnak a számításai, azonban az időmérő edzésen teljesen összeomlott a maranellói istálló: Lewis Hamilton már a Q2-ben elvérzett, míg Leclerc a falba csapódva búcsúzhatott el a zsinórban ötödik azerbajdzsáni pole-jától.
Innentől fogva már csak a csodában bízhatott a Ferrari a Forma–1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon, miután autóik a 10., illetve a 12. rajtkockából várhatták a piros lámpák kialvását. A kettős pontszerzés ugyan összejött, de az előzetes várakozások után Hamilton nyolcadik és Leclerc kilencedik helye sovány vigasz lehet. Ami még rosszabb színben tüntetheti fel az egyébként is harmatos szereplést, hogy a hétszeres világbajnoknak az utolsó körben nem sikerült visszaadnia a csapattársának az általa korábban átengedett pozíciót.

A 44-es számú Ferrarit szűk fél másodperccel hamarabb intették le – nem ez volt a terv… (Fotó: James Sutton/Formula 1/Getty Images)
Fél másodpercen múlt
Leclerc még a 44. körben engedte át a nyolcadik helyet annak reményében, hogy a brit a frissebb és puhább, közepes keverékű gumikon még el tud csípni egy-két pozíciót, de végül beszorult a Liam Lawson, Cunoda Juki és Lando Norris alkotta DRS-vonatba.
„Charles, meg akarjuk cserélni a pozíciókat az 1-es kanyarban, engedd el Lewist, hogy próbálkozhasson a közepes keveréken” – kérte Leclerc-től a versenymérnöke, Bryan Bozzi. Az utolsó körben arról is biztosította a pilótáját, hogy vissza fogják cserélni a pozíciókat. „A kör végén az egyenesben vissza fogjuk cserélni a pozíciókat, ha Lewis nem tud előzni” – szólt az újabb üzenet, megerősítve, hogy a 16-os kanyar után számíthat az elengedésre.
Ezzel párhuzamosan Riccardo Adami, Hamilton versenymérnöke jelezte a britnek, hogy biztonságosan elengedheti Leclerc-t. „El tudod engedni Charles-t, 1,5 másodperccel van mögötted. Ez az utolsó kör. Mögötte Hadjar két másodpercre van, Charles 1,5-lel mögötte. Engedd el” – mondták a fülére.
Hamilton nem reagált az üzenetre, de – mint arról a The Race beszámolt – látványosan, 340-ről 184 km/órára lassított le, ennek ellenére az újbóli helycsere már nem történt meg: végül 464 ezredmásodperccel hamarabb szelte át a célvonalat. Közvetlenül a leintés után mégsem került szóba a nyilvánvaló mulasztás.
A 40 éves versenyző később kommentálta az esetet: „A verseny azon szakaszában nyilvánvalóan gyorsabb volt, de Charles nagylelkű volt, és elengedett. A végén pedig nagyon későn kaptam meg az üzenetet, miközben teljesen az előttem haladó autóra koncentráltam. Habár körülbelül 0,0001% esélyem volt az előzésre, mégis reménykedtem benne, hogy hátha…”

Hamilton vállalta a felelősséget a meghiúsult helycseréért. (Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images)
„Ez kizárólag az én hibám volt. Elnézést kérek Charles-tól” – vállalta magára a felelősséget Hamilton. „Igaz, csak egy nyolcadik helyről van szó, de nem fog újra előfordulni.”
Leclerc-t annyira nem győzte meg, hogy az elmaradt pozíciócserét zavarodottsággal magyarázták, mivel szerinte egyértelmű volt a szituáció, mégsem csinált belőle nagy ügyet. „Tényleg nem érdekel. Nem hiszem, hogy egy nyolcadik hely esetében erről kellene beszélnünk” – nyilatkozta a monacói. „Sajnos az egész hétvégén lassúak voltunk, inkább erre kellene koncentrálnunk. Az, hogy nyolcadik vagyok-e, vagy kilencedik, nem igazán érdekel.”
„Persze vannak szabályok, amikkel együtt kell élnünk, és ma ezek a szabályok talán nem voltak betartva, de mondom, egy nyolcadik hely… Ennek inkább a jövőben lehet jelentősége, ha vonzóbb pozíciókért leszünk harcban, és remélem, hogy így lesz.”

Leclerc-t nem izgatják a történtek. (Fotó: Jayce Illman/Getty Images)
A Forma–1-es Azerbajdzsáni Nagydíj részletes összefoglalója ide kattintva olvasható el:

