Az F1-be jövőre új, 11. csapatként lép be a Cadillac. Az eredetileg Andretti-projektként indult istállónál már azelőtt megkezdték a tervezést, építkezést, mielőtt a Forma-1 vezetése rábólintott volna a beszállásra, a munka pedig még nagyobb lendülettel folyik azóta, hogy biztossá vált a 2026-os indulás.

Az egykori Virgin/Marussia/Manor-főnök Greame Lowdon által vezetett alakulat számos, a riválisoktól átcsábított F1-es szakemberrel dolgozik az egyesült államokbeli Charlotte-ban, valamint az angliai, silverstone-i bázison, hogy készen álljanak a bemutatkozásra, állítólag kiválóan is haladnak a 2026-os autóval.

„Az autó a tervek szerint halad, most állítjuk össze az első két versenykasztnit. A prototípus már kész egy ideje, azt a kasztnit használjuk az FIA-kvivalens homologációs tesztekhez. Komoly terheléses és ütközéses tesztekről van szó, és ezeket már mind teljesítettük. Talán mi vagyunk az első csapat, amelyik túl van ezeken, hiszen a többieknek a ’24-es, ’25-ös autóikkal is volt elég dolguk”nyilatkozta a Forma-1 hivatalos oldalának Lowdon.

F1: Mindenkit beelőzött a 2026-os autóval az új csapat 2

Graeme Lowdon (Kép: Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP)

„Igyekeztünk a saját tesztjeinkkel, hogy magabiztosak lehessünk, amikor a valódi versenykasztnikat gyártjuk, hogy azokkal biztosan átmenjünk a hivatalos homologációs teszteken. Már készül a valódi kasztni, izgalmas látni” – folytatta.

A Cadillac az első két évében „csak” az autót gyártja, a hajtás a Ferraritól érkezik majd, mielőtt 2028-ra elkészítik a saját F1-es erőforrásukat.

A csapat Valtteri Bottas és Sergio Perez igen tapasztalt párosával kezdi a Forma-1-es sztoriját, tesztpilótának pedig a 25-éves amerikai versenyzőt, Colton Hertát igazolták. Hertával azonban van egy kis probléma, az amerikai szükség esetén nem tudna a beugrani valamelyik veterán pilóta pótlására, hiszen egyelőre nem rendelkezik F1-es szuperlicenccel – a versenyhétvégéken bevethető tartalékos még hiányzik a Cadillacnél.

„Még nem kezdtük meg a keresést, egyelőre senkinek nem tettünk ajánlatot a tartalékosi posztra. De most már abban a helyzetben vagyunk, hogy ezzel is foglalkozhatunk, teljessé tehetjük a versenyzői felállást” – mondta erről a főnök.