Teszt: Toyota Aygo 1.0: A középső bébi

Kulcsszavak: zöld, Toyota

Az Aygo azon hármasikrek egyike, amit a már bemutatkozott C1, és a még rejtegetett 107-es Peugeot alkot. Egy gyárban, ugyanazon alkatrészekből készül mind a három kisautó, különbség mindössze apró külsőségekben mutatkozik meg.

Élőben és talán a képek alapján a C1 mutatta magát a "legtrendibbnek", de most, hogy a Toyotát vizsgáltam, "egy kutya" mindegyik. Valószínűleg a külső kevésbé, a márka iránti érzelmek pedig erőteljesebben befolyásolják majd azon vásárlókat, akik ezen három városi kisautóból szeretnének egyet választani.

Magyarországon - árérzékeny piac révén -, minden mást leszámítva az áraktól függenek az eladási számok, ami jelen esetben a Toyota malmára hajthatja a vizet. Alapvetően a Toyota minije is drága a teljes kisautó környezetben, csak a Citroën mellett tűnik jobb választásnak.

A Citroënhez képest 26 ezer forinttal magasabb alapárért pluszban jár a magasságában állítható szervokormány, és a rádió is, utóbbi nélkül még mindig elképzelhetetlennek tartok egy divatos, városi kisautót, főleg jóval 2 millió forint felett. Ezen felül maga a Toyota márkanév az, ami vonzó lehet, bár ez ebben az esetben kevésbé számottevő, mivel elvileg nincs különbség az autók között.

Szerencsére érzésre japán autóban ülünk, minőségi kifogásunk - az egyszerű, minimalista design ellenére - nem sok lehet. Viccesen egyszerű a műszerfal, amin jól mutat az utólag rábiggyesztett fordulatszám-mérő. Ezen kívül még a sebességünket és a megtett kilométerek számát olvashatjuk le, a vízhőfok kijelzőt itt sem tartották fontosnak.

Valószínűleg nem egyedül vagyok vele, de zavart, hogy a jobb oldali elektromos ablakot csak áthajolva tudtam lehúzni, mivel nincs hozzá máshol gomb. Pakolni lehet az autóban bőven, elrejteni viszont csak a csomagtartóban tudunk valamit, zárt kesztyűtartó hiányában. A polcra viszont rendelhető oda illő utazótáska, amiben elrejthetjük értékeinket, más kérdés, hogy ezért önmagáért is feltörhetik az autót.

Jobb oldalon ülve még mindig a kapaszkodó hiányzott leginkább, egyszerűen nincs mit megfogni, magatehetetlenül csapódunk jobbra-balra, ha a vezető sportosabbra hangolja a figurát. A helykínálat egyébként megfelelő elöl, az ülés jól hátratolható, kár, hogy a kormány csak le-fel mozog.

A hátsó sorról nem mondható el, hogy igazán tágas lenne, de egy kevesebb mint 3,5 méter hosszú kisautótól ez is szép teljesítmény. A lábtér számottevően nem tűnik kisebbnek, mint egy átlagos kisautóban, egy 180 centi körüli sofőr mögött, egy hasonló termetű utas még elfér. A fejtér hasnoló, 190 centis magasságban viszont hajunk már a tetőbe ér.

A viszonylag tágas belső a hosszú 2340 milliméteres tengelytávnak köszönhető, ami ezen kívül az autó viselkedésén is látszik. Normál helyzetben nem tűnik fel, hogy milyen pici autóban ülünk, a stabilitás nagy sebességnél is megfelelőnek tűnik.