2011.08.20. 07:00

Szöveg: Kitzinger Zsolt

Kép: szintén

34 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Ingyen tankolás a garázstetőről

Mennyibe kerül a napelem a házamra?

Kulcsszavak: zöld, napelem, elektromos autó, villanymotor
hirdetés


Ha megszülettek a gyermekek, hirtelen fontosabbá válik, hogy milyen bolygót hagyunk örökül nekik

2006 nyarán egy Nissan Navara tesztelése során napelemes rendszerek telepítésében vettünk részt a Hortobágyon. Ekkor még nem sejtettük, csupán pár év kell ahhoz, hogy a napelemes rendszerek és az autók közel kerüljenek egymáshoz.

A jövő elkezdődött

Nem az első eset, hogy valaki elektromos járművet tesztelhetett, ám nekünk most arra is lehetőségünk nyílt, hogy a teszt során megmérjük, ténylegesen mennyi áramot fogyasztanak ezek a járművek. Sőt, azt is kiszámoltuk, milyen költséggel tudnánk ezt otthonunkban előállítani. Megdöbbentő eredményre jutottunk.

Tesztalanyunk egy Peugeot Ion elektromos autó és egy A2B Metro elektromos kerékpár volt. Mindkét járműről elmondható, hogy kiemelkednek a piacon kapható közlekedési eszközök közül, hiszen mind teljesítményben, mind dizájnban felveszik a versenyt elavult benzines/dízel vagy lábbal hajtott társaikkal.

  Az iOn fogyasztása
/ 100 km
 Az iOn fogyasztása / 15 000 kmÉvi 15000 km megtételéhez szükséges napelemes rendszer
Saját mérés (Bp-Dunakanyar-Bp)
 11,23 kWh
 1684,5 kWh
 1,35kW, éjszakai árammal töltve: 0,84 kW
 Nappali árammal 546 Ft
81 943 Ft
 1 100 000 Ft
 Éjszakai árammal 339 Ft
 50 795 Ft
 800 000 Ft
*25 Celsius-fok hőmérsékleten, 2 gyermekkel és 2 felnőttel, esetenként légkondicionálást használva
**Déli fekvésű, 20-40 fokos tetőn elhelyezett, közepes minőségű napelemmel, évi 1250 kWh/ év áramtermeléssel számolva

112 km után még maradt 40

Halk és helyben füstmentes egyéni mobilitást ígérnek az elektromos járművek

A tesztet az elektromos Peugeot-val kezdtük. Az első napon bepakoltam a családot (2 felnőtt, 2 gyermek) és irány a Dunakanyar! Odafelé még meglehetősen óvatosan vezettem, hazafelé már jóval sportosabb stílusban jöttünk.

Hazafelé okozott némi izgalmat, hogy lesz-e elég amper az akkumulátorokban, de otthon örömmel konstatáltam, hogy 112 km megtétele után még mindig 40 km hatótávolság maradt az autóban és jöhetett az esti töltés.

Nem kell megijedni, közben igen furcsa hangokat hallat az autó, olyan, mintha savas akkumulátorok pezsegnének.

Mennyibe kerül az otthoni erőmű?

2,8kW teljesítményű napelemes rendszerrel már nem kell villanyszámlát fizetni egy átlagos háztartásban

Magyarországon jelenleg több száz családi házas és néhány tucat nagyobb céges vagy intézményi hálózatos napelemes rendszer működik. A napelemek élettartama rendkívül nagy, minden gyár garantálja 20 évre az eredeti teljesítmény 80 százalékát, de 10 évente 4 százalékos romlással lehet valójában számolni. A legelterjedtebb panelek hatásfoka 14-19 % közötti. Egy családi házat és egy elektromos autót teljes egészében ellátó rendszer kiépítése, közepes minőségű napelemekkel, 3,5 millió forintot emészt fel. Egy villanyautó napi tankolására a harmadennyibe kerülő rendszer is elég.

Több napelem sorba kapcsolásával és egy úgynevezett inverter segítségével a napelemek által termelt elektromos áramot betáplálhatjuk saját hálózatunkba. Nyáron előfordul, hogy a termelés nagyobb a fogyasztásnál, de 2005 óta ezt valamennyi áramszolgáltató szaldóelszámolással jóváírja, azaz a megtermelt és el nem használt áramot éves szinten levonja a fogyasztásunkból. (Ehhez a villanyórát digitális kétirányú mérőre kell cserélni.) Nyugat-Európában és például Szlovákiában vagy Csehországban emelt árat fizetnek a napelemmel megtermelt áramért, amire 2012-től nálunk is némi remény mutatkozik.

Nagyon takarékos: 11,2 kWh százon

112,5 kilométert mentünk egy tankkal és hazaérve még 40 km hatótávot írt ki az autó

Alig vártam a reggelt, hogy kiderüljön, mennyi áramot fogyasztottunk utunk során. Természetesen az adatokat fogyasztásmérővel mértük meg, ami 12,65 kWh-át mutatott. Ennyi áramunk bánta a 112,5 kilométeres kirándulást.

Hogy ez mit is jelent valójában? 11,23 kilowattóra /100 km, ami igen csekély érték.

Ha hazafelé is jobban odafigyeltem volna a fogyasztásra, alighanem 10 kWh/100 km közelébe is le lehetett volna tornászni a fogyasztást. A mért adatok alapján az áramszükséglet 11,23 kWh/100 km, tehát 1684,5 kWh/15 000 km.
Autózás egy évig 51 vagy 82 ezer forintból

2003 óta működnek hálózatos napelemes rendszerek Magyarországon

Azaz, ha évente 15 ezer kilométert furikázunk ezzel az autóval (ami a maximum 150 km-es hatótáv miatt nem valószínű), 1684,5 kWh áramunk bánja. Átszámolva: nappali árammal ez kevesebb, mint 82 000 Ft/év, éjszakaival pedig 51 000 forintnál is kevesebb (bruttó).

Miért gondolom, hogy a jövő nem az üzemanyagcellás, gázos csodamasináké, hanem az elektromos autóké? A magyarázat nagyon egyszerű: elektromosságot elő lehet állítani olajból, gázból, szénből, atomból, napból, geotermikus energiából, szélből, vízből. És mindez már háztartási viszonylatban is lehetséges, például hálózatos napelemes rendszerekkel.

Elég tíz négyzetméter napelem

Ezzel vissza is tértünk a napelemek és az autók kapcsolatához. 15 ezer km/év megtételéhez ugyebár 1684,5 kWh áram kell. Ehhez a magyarországi napsütéses órákat és tapasztalati értékeket alapul véve már egy 1,35 kW-os napelemes rendszer is elegendő.
Ez azt jelenti, hogy 10 db 1 nm-es napelemmel biztosíthatjuk az ingyenes munkába járást. Márpedig ennyi napelem kényelmesen elfér egy garázstetőn is.

Csak az autóhoz: 1,2 millió Ft

Hogy mibe kerül mindez? A napelemek ára az elmúlt két év során a felére esett, jelenleg egy ekkora rendszer teljes kivitelezési költsége közepes minőségű napelemmel bruttó 1.2 millió Ft.

Robbanás előtt a villanyautó-kínálat

Már most látszik, hogy a mobiltelefonokban kifejlesztett és tömegben gyártott lítium akkumulátorok nemsokára az autókban is versenyképesek lesznek. Az amerikai Tesla kijön a négyajtós változattal. Éveket kell rá várni, már most akkora a kereslet. Dániában a legnagyobb darabszámban eladott kisautó az elektromos Citroën, Mitsubishi és Peugeot volt. A Nissan LEAF az Év Autója lett. A kínai BYD jövőre hozza elektromos autóit Európába. A Mitsubishi nyolc, a Renault szintén több elektromos autót dob piacra jövőre és az azt követő években. Amerikában a Ford Focus már elérhető elektromos változatban is, melyhez opcióként napelemes rendszert telepítenek a tetőre.

Azaz az autónk árának bő 10 százalékából megvan az üzemanyag is. Ne felejtsük el, ezt ráadásul úgy számoltuk, hogy nappali árammal töltünk, ha van éjszakai áramunk, akkor kisebb, 800 wattos rendszer is kiváltja költségünket. (Mert a hálózatos rendszerben nem a saját tetőn termelt árammal töltődik az autó! A háztartási napelem erőműként működik, a termelt nappali áramot magas áron betápláljuk az elektromos hálózatba, majd éjszaka, olcsóbb áramot kivéve töltjük az autót.)
A komplett háztartásra 3,5 millió forint

Ha a ház teljes áramfogyasztását akarjuk kiváltani, kb. 3 kW-os rendszerre van szükségünk. Az autónkhoz még 1,35 kW, tehát összesen 4,35 kilowatt napelem kell, ami 30 négyzetméternyi területet igényel, tehát simán elfér egy családi ház tetején.

Ennek ára bruttó 3-3.5 millió Ft. Ha most építünk házat vagy az 1992 előtt épült házunk energetikai rendszerét újítjuk fel és elég gyorsak voltunk, akár 50% állami támogatásra pályázhattunk.

Ha az ígéretek megvalósulnak, szeptembertől ismét lesz kizárólag napelem/napkollektor rendszerekre pályázat.

A jövő lassan valósággá válik és talán nem is lesz olyan rossz. Csendesnek, füstmentesnek ígérkezik, akár önellátók lehetünk az áramfelhasználás és közlekedés terén.

Már csak az a kérdés, hozzánk mindez mikor ér ide teljes valójában.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

34 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 34)

PluginHibrid - 2011.08.26   22:30

Ami jó az drága.(tisztelet a kivételnek)
A történelem kezdete óta így élünk..

Mivel sajnos a mesterséges tech. fejlődés lassitás itt is bejátszik, van még pár évünk a "jó" akkukig...

bubibeka1.6 - 2011.08.25   22:45

nem válaszol mert nem tud mit a kis nyominger, nincs is kocsija, sőt talán még jogsija se.....

rasn79 - 2011.08.25   09:00

Nevezess!
Remélem igazad lesz az akkumlátortechnika fejlődésevel kapcsolatban! rossz abban a tudatban élni, hogy ami jó, az drága! -szerintem

nevezess - 2011.08.24   21:34

rasn79: Ilyen már van: Project Better Place

http://www.youtube.com/watch?v=qd0WPw3p2MQ

Nem 3-4 perc, hanem csak kettő. Gyorsabb mint a mérgező fosszilis cuccok lögybölése.
Úgyhogy megérte, ha nem is a nagyoknak de egy kicsinek. Mellesleg nem nagy jövőt jósolok ennek a megoldásnak mert az akkumulátortechnika fejlődése elég hamar feleslegessé fogja tenni, de átmeneti megoldásnak bizonyos esetekben jó lehet.

rasn79 - 2011.08.24   10:36

milyen érdekes megoldás lenne, ha MINDEN ÚJ VILLANYAUTÓBA UNIVERZÁLIS, KÖNNYEN CSERÉLHETŐ AKKU LENNE???
képzeljétek csak! behajt a villanyverda a "kútra", és ott 3-4 perc alatt akkucsere, ami mondjuk a padlóba lenne építve (ha jól tudom, oda van most is legtöbbször)! semmi felesleges töltögetéses vacakolás (otthon), csak max passzióból! lenne egy-két akkuméret, autótól függően, de a szabvány megegyezne minde gyártónál! és mi az akadálya? sorolhatnám sokáig, de mind oda lenne visszavezethető, hogy ez nem éri meg a NAGYOKNAK, csak az emberiségnek (de az nem hoz pénzt-hiszi a sok-sok kereskedő-mágnás-milliárdos)! -szerintem

További 29 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó