2009.07.29. 08:00

Szöveg: Szörényi András

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Alig fogyaszt a magyar hibridautó

Hibridjármű a Műegyetemről

Kulcsszavak: zöld, környezetvédelem, hibrid, BME


Az autó csak eszköz

Egy környezetkímélő járművön dolgoznak

Hibridhajtású járművön dolgoznak a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói és oktatói. A jármű a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Jedlik Ányos pályázatában támogatott projekt része.

A munka lényege egy új hidrogéntermelő- és hidrogéntároló-rendszer kidolgozása. A titkos fejlesztésben az a világszám, hogy a hidrogént nem kell mínusz 253 fokra hűteni vagy legalább 300 baros nyomáson tárolni a járműben, rettenetes ráfordítással.

Kádár Lehel tervezte a hibridautót

Csakhogy az ioncsapda rácsaiban tárolt, majd onnan kinyert és alacsony nyomáson felhasználható hidrogén nem valami látványos. Más a helyzet, ha a gáz egy működő, négykerekű autót hajt.

2700 fokon a víz is ég

Hónapok óta dolgozik az autón a műegyetemi csapat, Kádár Lehel vezetésével, aki neves járműkonstruktőr. Első munkái egyike egy vidámparki kisautó volt, a gokart elődjeként, 250 köbcentis Pannónia-motorral. Később tervezett színpaddá alakítható kukásautót, háromkerekű fagylaltszállítót és a balatonfüredi városnéző kisvonat is az ő konstrukciója.

Autentikus műhelyhangulat

Kádár Leheltől megtudom, hogy 2700 fokon a víz is képes égni, amire a csernobili katasztrófa grafittüze a szomorú példa. Mesél az acél folyáshatáráról, körbevezet a hajómodelleket vizsgáló áramlástani mérőmedencében és elmondja, hogy a szén-dioxiddal a hegesztés közben elvesző szenet pótolják az acélban, különben felhabosodna.

Elvisz a repülőszárnyak között az egyetem legnagyobb szélcsatornájához, ahol anno egy Ikarus busz homlokfelületét is vizsgálták. Mesés világ ez, káprázatos mesterekkel, csak a 35-55 év közötti generációt nem lelem. A 140 ezer forintos adjunktusi fizetés átkergette a családfenntartókat a magánszférába.

Elektromos motorral

Hatkilowattos a kerékagymotor

A járműtechnika-diagnosztika laboratóriumban készülő hibridjármű eredendően elektromos hajtású. A hátsó kerékagyakba szerelt villanymotorokat hidrogénnel, E85-tel vagy benzinnel működő aggregátor látja el árammal, ha az akkuk lemerülnek. A 200-200 amperórás telepek vannak elöl, zéró helyi károsanyag-kibocsátással, tehát csak az akkuk erejéből ötven kilométer a hatótávolság.

A hátsó kerekek között az aggregátor dolgozik, benne egy négyütemű, 13,6 lóerős Honda-motorral. A 400 köbcentis motor egy váltóáramú szinkrongenerátort hajt. Mivel az autót a két villanymotor mozgatja, a benzinnel vagy hidrogénnel etetett motor a leggazdaságosabb üzemben, állandó háromezres fordulatszámon jár, óránként 2,7 liter benzinből.

A második oldalon mondunk egy összeget, amitől a vásárlók kiábrándulnak az elektromos hajtású autókból
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




DS4: nagy felt?nés, nyolcmillióért

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja ?t. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval.

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balesethez vezetett a nagy igyekezet Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00
Vezess Futam - Tatár Csilla Hibrid Porsche 1900 Porsche múzeum Fiat Panda gyár Fiat Panda

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó