2009.08.03. 10:15

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Kész a Nissan családi villanyautója

Kulcsszavak: 2010, elektromos autó, rajtautomatika
gumi.vezess.hu


A Nissan tegnap bemutatta a Leafet (falevél), amely a gyártó ígérete szerint az első elfogadható árú és valódi, nem csak városi szaladgálásra használható, teljesen elektromos hajtású autó lesz.

A csatlakozókat az orron lévő logó alá rejtették

A 2010-ben a japán, az észak-amerikai és az európai piacon is bevezetendő Leaf fő jellemzője természetesen a null károsanyag-kibocsátás. A lítiumion akkumulátorok és az elektromotor 107 lóerővel és 280 Nm-es nyomatékkal valódi vezetési élményt nyújtanak, a Nissan pedig azt állítja, hogy az ötszemélyes autó egy töltéssel 160 kilométert tud megtenni, ami felméréseik szerint a világ autósainak 70 százalékának igényeit lefedi, azaz a többség számára mindennapi használatra is tökéletesen megfelel.

Az akkumulátorok gyorstöltéssel 30 perc alatt 80 százalékra tölthetők, míg a hagyományos hálózatról 8 óra - egy éjszaka - alatt kerülnek teljesen feltöltött állapotba.

A Leaf árát is a megcélzott széles közönségnek megfelelően határozza meg a gyártó, az ígéret szerint a villanyautó nem kerül majd többe egy magasabb felszereltségű, középkategóriás hagyományos autónál.   

Az autó súgja majd, hogy hol lehet tölteni

Az autó tervezésénél fontosnak tartották, hogy a Toyota és a Honda amolyan "csodabogaraknak" tartott hibridjeivel ellentétben a Leaf formaterve hagyományosabb, könnyebben elfogadható legyen, ezért alakja nissanos, de nem nagyon üt el a kategória más szereplőiétől. A(z aerodinamikai) hatékonyság érdekében persze van néhány, a szokásostól eltérő megoldás: a belső égésű motor hiánya miatt hűtőnyílásokra sincs szükség, az autó padlóját is a lehető legsimábbra tervezték, de még a buborékalakú lámpákat is úgy alakították ki, hogy eltereljék a légáramlatokat a visszapillantó tükrökről, egyszerre csökkentve ezzel a légellenállást és a szélzajt.

A Leafet fejlett IT-rendszerrel szerelik fel, amely többek között kijelzi az autó által még megtehető távolságot és egy globális adatközpontra csatlakozva megmutatja a közelben található töltőállomásokat.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Sordo vezet a Svéd-ralin Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó