2010.01.08. 10:45

Szöveg: Horváth Zsolt

9 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

50 milliós bírság gyorshajtásért

Kulcsszavak: büntetés, Svájc, gyorshajtás, Ferrari, Testarossa
hirdetés


299 ezer frank, azaz 54 millió forint bírságot szabott ki a svájci bíróság arra a gyorshajtóra, aki 137 km/órával száguldott országúton, illetve százzal hajtott át egy falun. "A vádlott figyelmen kívül hagyta az elemi közlekedési szabályokat nagyteljesítményű autójával a száguldás vágya miatt" - szerepelt az indoklásban.

A szent galleni bíróság persze nem véletlenül szabott ki ekkora bírságot, a gyorshajtó vagyona ugyanis 23,3 millió euró, azaz 6,3 milliárd forint. Egyes országokban pedig a vagyon alapján dönt a bíróság. A milliomos villája garázsában öt luxusautó sorakozik, köztük az a piros Ferrari Testarossa, amellyel lefülelték.

A mostani büntetés rekord, a korábbit, amely 110 ezer frankról szólt egy 2008-as eset után szabták ki, amikor egy Porschét hajtó sofőr tíz percen belül több esetben megszegte a közlekedési szabályokat, átment a piroson, leállósávon autózott stb.

Az F512 M már 440 lóerőt tudott

Az 1984-ben bemutatott Testarossát - amely név a motor piros hengerfejére utal - a Pininfarina stúdió tervezte. Eredeti motorja 4,9 literes V12-es volt 390 lóerős teljesítménnyel. Ezzel a sportkocsi 5,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége 290 km/óra.

1991-ben 512 TR néven érkezett a felújított változat, abban már 428 lóerős volt a motor. A jármű gyorsulása 4,8 másodpercre javult, végsebessége 313 km/órára nőtt.

1994-ben mutatkozott be az F512 M. Ekkora a V12-es blokk már 440 lóerőnél járt. Így a kocsi képes volt 4,7 másodperc alatt elérni a 100 km/órát. Csúcssebessége pedig 315 km/óra volt. Erről az autóról nem csak a Testarossa felirat hiányzott, de eltűntek a bukólámpák, melyeket hagyományos bura mögé rejtett fényszórók váltottak fel. Különleges felnikkel szerelték, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy légcsavarként működve a menetszelet a fékhez vezessék, hűtve azt.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

9 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 9)

OpenSeason - 2010.01.25   22:56

abban szerintem igaza van hogy igenis lehetne vagyon függvénye a bírság, bár G-Shock neked meg abban van igazad hogy nálunk sok a hajléktalan milliomos, akinek hivatalosan semmije nincs aztán mégis mindíg M5-ösben üldögél...Erre csak azt tudom mondani, hogy Isten fizesse meg és érje utol az oszlopratekeredés élménye...ÖV NÉLKÜL!!
Bocsánat, de ez is irritáló sztem...

ccorsa - 2010.01.08   21:56

Nagyon helyes! Így kéne itthon is.
És valóban aránytalan a kisemberre és a milliomosra kirótt azonos bírság.

G-Shock - 2010.01.08   16:35

Stock, és mégis mi alapján becsülnéd meg, és főleg kivel hitelesen a vagyont? Mert ugye abba ingó ingatlan, esetleges járadékok is beletartoznak. Pont az ilyen hülyeségek miatt ökörség a luxusadó is - és fog elvérezni az AB előtt.

Az általad említett embercsoport azért kirívóan renitens, mert az irigység miatt felkelti járművük az érdeklődést. Számomra szaros roncsokkal utcán csapató hülyegyerek legalább akkora Isten csapása, és ilyennel többel találkozom, mint balesetet okozó milliárdosokkal.

Sosem lehet olyan általános szabályt létrehozni, ami minden réteget lefedne. Az általános viselkedési normák defektusaira a magas fix összegű bírság egyelőre megfelelő. Igen kikerekedne egyesek szeme, ha általánosan lenne a pénzbírság mellé a járműelkobzás - mint 1-2 nyugati országban gyorshajtásért, vagy gyorshajtással okozott balesetért. Elvégre az vagyonarányosan mindenkinek terhet jelent, a kevésbé vagyonosnak a kevésbé a vagyonosabbnak a feltételezhetően értékesebb jármű miatt.

az 50 helyetti 30-et is be kell tartani - hatályosan már csak ha ki van helyezve a korlátozó tábla, ugye:). Éppen ezért van 10-ed akkora bírság érte. Ez a szubjektív igazságérzetet bizgerálja - nem értem miért - elvégre, ha az ember betartja a szabályokat nem lesz megbüntetve. A büntetésnek pont a BÜNTETŐ jelleg a lényege, hogy érezd hülye voltál, és ezért hátrány ért. Mint a gyerekkori pofon. Ez a lényege. Akinek van gyereke fokozottan figyelhetne ilyenekre.
De nekem senki ne magyarázzon igazságtalan büntetésekről, amíg az emberek - legyen akármilyen autója - az autópályás 100km/h-s korlátozást tömegével nem képesek betartani, de ahol lehet menni 130-at, ott nem hajlandóak jobbra tartani. Kicsit durva érzésficamot lehet ebben azért felfedezni.

Stock - 2010.01.08   16:21

nem volt olyan dúúrva a szabálysértés, ebben egyet értünk! de azért meséljétek már el, hogy hogyan szabnátok gátat az unatkozó multimilliomosok közösség elleni viselkedésének, mint vagyon arányos büntetési tételekkel??
ennek az embernek még ez íyg is sokkal kevésbé fekszi meg a gyomrát (pl: nem a gyerekei elől kell elvennie), mint egy átlag honfitársunknak egy vasúti átjárós 30 helyett 50 miatti 30 000!

megint: "azért azt tudjuk , hogy a becsült vagyon nem egyenlő a kézzel fogható pénzzel"
ez igaz! de azt is tudjuk, hogy ez az illető nem kerül az utcára emiatt, mégha csak 4 miliárdja van, vagy esetleg csak pár 10 milliója kápéban.. :)

megint - 2010.01.08   15:47

Igen, Svájc valóban egy "autóellenes", vagy inkább autózásellenes ország, szerintem annyira unatkozik a sok öreg Ullrich , hogy már nem tudnak mit kitalálni

További 4 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Így ölik a Cliókat

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés, vagy a benzinnel meglocsolás utáni lángra gyújtás. Az autógyárak, köztük a Renault is, többnyire inkább lassú kínzások útján teszik tönkre a prototípusokat.

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Beégett az idióta Lamborghini sofőr Az utolsó helyről rajtol a leggyorsabb ralis Ford-előny a Görög-rali időmérőjén Continental tesztpálya
Rockerek és madarak a Lotusnál Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó