20 éve nyerte az Opel a Monte-Carlo Ralit

Röhrl 1982-ben nemcsak a neves Monte-Carlo Ralin végzett az élen, hanem a világbajnoki sorozatban is. Az Opel Asconával szerezte második világbajnoki címét. Korábban Fiat 131-gyel lett világbajnok. Röhrl egyébként a regensburgi érsek sofőrje volt, mielőtt kivételes tehetségét felfedezték volna.

A két évtizeddel korábbi győzelem emlékére a régebbi versenyautóknak kiírt idei Monte-Carlo Ralin egy korábbi generációs Opel Asconával indul el a Klaus-Peter Thaler-Jochen Berger páros. Ezzel az Opel Ascona A-val nyerte meg 1974-ben a Röhrl-Berger páros a rali Európa-bajnokságot, ami a mai VB címmel egyenértékű. Berger 1976-ig Röhrl navigátora, majd 1982-ig az Opel csapatfőnöke volt.

1979-ben kezdődött meg az Ascona 400 kifejlesztése. A 400 utónév abból ered, hogy az előírásoknak megfelelően 400 darabot le kellett gyártani a könnyű hátsókerék-hajtású autóból, ami a nemzetközi versenyeken való indulás feltétele volt. Az Ascona 400-at megfizethető áron kínálták, így többen is ezzel a típussal kezdhettek ralizni.

A versenykarrierje vége felé 270 lóerőt teljesítő szívómotor ereje ötfokozatú Getrag váltóművön át jut a 80 százalékos önzárású hátsó differenciálműbe. A differenciálzár megakadályozza a kerék durva kipörgését az egyik oldalon, ami a differenciálmű felépítéséből fakadóan a másik keréktől is elveszi a hajtást. Széria volt a négy belső szellőztetésű féktárcsa. Az Opel Ascona 400 nagyon megbízható raliautó volt.

A hátsó áttételezés 3,12:1-hez és 6,1:1-hez között változtatható. A 3,12-es egészen hosszú áttétellel 225 kilométer/órás végsebesség érhető el. Százra hat másodpercen belül gyorsul a gyári Ascona 400. A szürkeöntvény motorblokkra könnyűfém hengerfejet csavaroztak. A 16 szelepes motorban lánc hajtja a két vezérműtengelyt. A keverékképzésről két dupla Weber porlasztó gondoskodott. 240 lóerő a maximális teljesítmény 7000-nél, a nyomaték 275 Nm 5500-nál. A kezelhetőséget javítja a körülbelül 1050 kilós önsúly.