2010.08.12. 11:30

Szöveg: Horváth Zsolt

10 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Vettel szerint a vb-cím a minden

Kulcsszavak: Sebastian Vettel, világbajnokság


Sebastian Vettel idén a csúcsra juthat, nagy esélye van, hogy megnyerje az F1 világbajnoki címet. A német, aki nyolcévesen kezdett gokartozni, jelenleg 10 pont lemaradással a harmadik helyen áll a pilóták között, úgy véli, élete legfontosabb célja a bajnoki cím.

Volt pár hibája idén

"Semmi a világon nem jelent annyit nekem, mint megnyerni a világbajnokságot" - nyilatkozta Vettel. A 23 éves versenyző ugyanakkor elismerte, fiatal korában sokszor kellett a vezetési képességeinek fejlesztésén dolgoznia, míg barátai a medence partján élvezték a nyarat.

"Azt kívántam, én is bárcsak ott lehetnék, de keményen kellett dolgoznom, edzenem. Már akkor az életem célján dolgoztam" - mesélte.

Bár nincs messze a pontversenyt vezető csapattársától, Vettel frusztráló periódust tudhat maga mögött, amelyben több tényező is megakadályozta, hogy kihasználja azt, hogy a leggyorsabb volt a rajtrácson.

Legutóbb épp Magyarországon kapott komoly pofont a figyelmetlenségért, amikor bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mikor túlzottan lemaradt a csapattársa mögül a biztonsági autós fázisban, ezzel elveszítve első helyét.

De említhetnénk Silverstone-t, ahol egy rossz rajt utáni defekt tette tönkre a versenyét, annak ellenére, hogy az élről indult, és ott volt persze a Török Nagydíjon történt baleset, amikor a két Red Bull autó összeütközött. Egy felmérés szerint 128 pontot bukott.

Ha Vettel valóban világbajnok akar lenni, akkor nem engedhet meg magának ilyen hibákat, ki kell használnia a lehetőségeket. Alonso szerint is éppen ezek miatt nincs esélye a Red Bull-osoknak a bajnokság megnyerésére.

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 10)

Jonn - 2010.08.12   17:24

senga2!
Elnézést,hogy Kimit kihagytam.Beakartam írni,de véletlenül kimaradt!Kobayasi egy jó autóval "nagyon" durva lenne!

senga2 - 2010.08.12   16:36

-Jonn!- Egyetértünk. KIMI-t is ide sorolhatjuk. Vettel figyelmetlenségéhez a depis hangulat is segít. Mindig elromlik valami, vagy ütközik. Alig néhány futama volt tiszta. Itt a Ringen a rádióval volt elfoglalva, mikor nem figyelt, s lemaradt. Aláírom, voltak hibái, de nem annyi, amit a 128 pont hátrány jelent. Webber, mint csapattárs sem segíti az életét. Ő nem személyeskedik, míg Webber már párszor alátett a nyilatkozataiban. Ezeket kell még megtanulnia kezelni, mert vezetni azt tud. Hamiltonnal is az volt a baj, hogy fejben nem tud a toppon lenni, ha a szituáció úgy kívánja. Majd felnőnek a gyerekek. Amennyiben a Sauber így halad előre komoly lépéseket tehet ebbe a "klubba" KOBAYASHI is. Én odavárom.

Jonn - 2010.08.12   16:25

Ez a céltudat különbözteti meg az élmenőket a"futottak még" katagóriátótól.
Senna már négyévesen kijelentette,hogy világbajnok lesz.Persze nem elég kijelenteni ,készülni is kell rá.Ő pl:akkor ült bele a gokartjába,amikor elkezdett szakadni az eső.Azt mondta,hogy ha ezen körülmények között gyors lesz,akkor száraz pályán sem tudják legyőzni!Vettel gyerekkorában,míg a barátai fürödtek nyáron,Ő a gokartpályán volt,szinte mindig.Az élet Őket igazolta!A siker úgy jön el,ha mindig rágondolsz!
Persze egyéb körülményeknek is össze kell állni a győzelemhez!
Van,akiből nem lesz világbajnok.Ott van pl:Kovalainen,Coulthard,Trulli,Massa,Rubens,stb,akik ültek már világbajnoki autóban,de hiányzott az a plussz.Vettelben ott van ez a dolog.Remélem ,értitek mire gondolok!Alonso sem véletlenül került a Ferrarihoz.Hamiltont is, akkor szerződtette a Mclaren,amikor megnyert minden sorozatot a Forma-1 előtt.
Seb sem ülne még a RedBullban,ha nem bizonyított volna Monzában a Torro Rossóban.Schumi is a Benettont nyerő autóvá tette.Az sem volt véletlenül!
A mezőnyben mindig voltak és lesznek kiemelkedő pilóták és lesznek átlagosak is.
De,szerintem Seb egyszer bekerül Sennáék illusztris társaságába.
Meg van benne az a plussz!!Hajrá VETTEL!

gere - 2010.08.12   14:23

Lehet hogy fiatal kora óta erre készül de szerintem még kell neki tapasztalat-rutin, mert azt hogy rutinos versenyző még nem lehet elmondani róla..Ha most megnyeri a vb-t az szerencse lesz..
Le kéne nyugodnia, és versenyről versenyre hozni ugyanazt a teljesítményt. De hát van még ideje, szerintem nem csak álom lesz neki a vb cím.

mrobi - 2010.08.12   14:20

én szurkolok Webbernek.

További 5 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Pastor Maldonado

Pastor Maldonado

Williams-Cosworth

DS4: nagy feltűnés, nyolcmillióért

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balesethez vezetett a nagy igyekezet Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00
Vezess Futam - Tatár Csilla Hibrid Porsche 1900 Porsche múzeum Fiat Panda gyár Fiat Panda

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó