2012.01.15. 08:20

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Közel a győzelemhez Peterhansel és Despres

Dakar 2012 - 13. szakasz

Kulcsszavak: Cyril Despres, Stephane Peterhansel, Dakar-rali, Szalay Balázs, Dakar, MINI
hirdetés


Igazi vegyesfelvágottal kedveskedtek a szervezők a 2012-es Dakar-rali utolsó előtti szakaszán Peruban. Kemény föld, köves talaj és homokdűnék is szerepeltek a 13. szakasz repertoárjában, miközben Nascából  Piscóba vezetett a mezőny. A szombatra előírt teljes távolság 375 km volt, amelyből 275 km-t kellett versenytempóban megtenni.
A motorosok versenye gyakorlatilag eldőlt, miután a végső győzelemre hajtó - pénteken még első - Marc Coma motorja meghibásodott. A szakasz második felében ugyanis a katalán
motorjának váltójában csak negyedik és ötödik fokozata volt, és így nagyon nehezen tudott felmászni a dűnékre. 13 percet veszített és csak a 18. helyen ért célba.


Ellenfele, Cyril Despres viszont csak 47 másodperccel marad el a szakaszt megnyerő Helder Rodrigues mögött, azaz a francia 11 perccel átvette a vezetést az összetettben. Ez az előny - ha nem történik valami fatális dolog - bőven elég, hogy megszerezze negyedik Dakar-győzelmét.

Azért a vasárnapi utolsó 29 kilométeren lesz min izgulni, mivel a mai teljesítménye nyomán Rodrigues akár a második helyre is feljöhet, hiszen immár csak 24 másodperc választja el ettől a Comától.

Robby Gordon fogadkozott a szakasz előtt, hogy megleckézteti a MINI-ket, amiért azok csalónak állítják be őt. Keményen támadott és egyre nagyobb előnyt autózott ki, elmondása szerint volt olyan, amikor már 30 perccel vezetett. Csakhogy az örült tempó megbosszulta magát és nagyjából 200 kilométernél egy ugratást követően orral a homokba állt majd felborult. Több mint fél órát veszített, de ezzel nem volt vége, utána defektet kapott.


Így aztán nem ő leckéztette a MINI-ket, hanem azok őt. Főként Stéphane Peterhansel, aki megnyerte a szakaszt ( ez már 59. szakaszgyőzelme) és készülhet a holnapi ünneplésre. A francia a tizedik Dakar-elsőségét gyűjti be, ha a vasárnapi utolsó szakaszon megőrzi előnyét. A francia versenyző korábban motorral hatszor, autóval pedig háromszor nyert.

Rohannia nem kell, hiszen már 42 perccel vezet csapattársa, Joan Nani Roma előtt, aki ma úgy elásta autóját, hogy 25 percig tartott kiásni. Így holnap várhatóan csak bekíséri a Mr. Dakarnak becézett Peterhanselt.  Az összetett harmadik helyén Giniel de Villiers tanyázik, aki szombaton másodikként végzett.

A quadosoknál a Patronelli testvérek inkább biztosra mentek és nem akartak kockáztatni az utolsó kilométereken, átadták másoknak a jó helyezéseket. Tomas Maffei idei harmadik szakaszgyőzelmét szerezte meg, mögötte pedig Sergio La Fuente érkezett be másodiknak. Maffei azonban így is több mint egy órányira van az összetettben második Marco Patronellitől, aki további egy órát veszített eddig testvérével szemben.  


A kamionoknál az orosz Andrej Karginov (Kamaz) másodszor is a legjobb idővel ért célba, és jelentős előnnyel tette mindezt, ugyanis a második helyen André de Azevedo 20 perccel, a harmadik helyen pedig Hans Stacey 22 perccel rosszabb idővel fejezte be a szakaszt. Összetettben ebben a kategóriában sem történt változás, Gerard De Rooy esélyes a végső győzelemre.

Tartott az utolsó hosszú naptól Szalay Balázs és Bunkoczi László, és félelmeik be is igazolódtak. A magyar kettős a 12. helyen haladt át az első ellenőrző ponton, ami azt jelenti, hogy ismét számos ellenfelét előzte meg a szakasz első részén. Ha csak megtartja ezt a pozíciót, már akkor előrébb zárkózhatott volna az összetettben.

Csakhogy az utolsó ellenőrző pont után úgy ragadtak be Isabelle Patissier mögé, aki éppen mélyen elásta magát a homokban, hogy egy órát kellett várniuk, mire a francia versenyző tovább tudott haladni.  


"Sok dűne volt előttünk és már sok is mögöttünk, amikor megérkeztünk az ominózus területre. Négy autó és három kamion ásott előttünk, így nem tudtam azon a nyomon menni, amelyen szerettem volna. Háromszor mentem fel, háromszor tolattam le. A harmadiknál vártam Lacit, hogy jöjjön le a dűne tetejéről, ahol szétnézett, merre kellene menni, amikor megérkezett Isabelle. Alighanem megijedt, hogy ott vagyunk, mert orral úgy beesett előttünk egy lyukba, hogy képtelenség volt kiszedni. Mi meg se előre, se hátra. Hátra nem lehetett, mert orral lefelé álltunk egy dombon, előre meg csak rajta keresztül vezetett volna út" - mondta Szalay Balázs, aki ezek után navigátorával együtt (önös érdekből és lovagiasságból is) segített kiásni a buggyt.

Beszálltak a játékba a helyi lakosok is, az egyik bőszen ráncigálta az autót, amelynek a végére már teljesen összetört a hátulja, de így is körülbelül egy órát tartott, mire kiszabadultak mindketten. Attól kezdve Szalayék úgy folytatták az útjukat, mintha mi sem történt volna - egyszer sem ástak, egyszer sem volt gondjuk, végül a 38. pozícióban teljesítették a szakaszt, s a kérdéssel, ami ott motoszkált az agyukban: "Mi lett volna ha...?"

"Rettenetes érzés volt ott vesztegelni azzal a tudattal, hogy semmi gond az autóddal, simán mehetnél. Nem volt könnyű nap, mert egész nap bukdácsolt az ember a dűnéken, az úttalan utakon, de ennél sokkal jobban is szerepelhettünk volna az ominózus kaland nélkül" - mondta Szalay, aki az eset miatt a 21 helyre csúszott vissza az összetettben. A 20. hely 50 másodpercre van.


 


Dakar 2012 - 13. szakasz, Nasca-Pisco (2012.01.14.)


 Autósok
1. Stéphane Peterhansel (francia, MINI) 3:09:47 ó
2. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Toyota) 8:29 p h.
3. Leonyid Novickij (orosz, MINI) 12:55 p h.
...38 Szalay-Bunkoczy (Opel) 2:43:52 ó h.
összetett
1. Peterhansel 38:28:51 ó
2. Nani Roma (spanyol, Mini) 42:57 p h.
3. de Villiers (dél-afrikai, Toyota) 1:15:09 ó h.
...21 Szalay-Bunkoczy 18:21:12 ó h.
 
Motorosok
1. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 3:21:16 ó
2. Cyril Despres (francia, KTM) 47 mp h.
3. Jordi Viladoms (spanyol, KTM) 3:00 p h.
 összetett:
1. Despres 43:01:54 ó
2. Marc Coma (spanyol, KTM) 11:03 p h.
3. Rodrigues 1:11:27 ó h

A részletes eredményeket erre a linkre kattintva találja meg.

.
 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szemben a konvenciókkal

Kitűnik a tömegből: az új Mazda CX-5 elbűvöl vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó