A 40 éves férfi műszaki hibás kocsiját 2025 májusában a sértett autószerelő szállította el a műhelyébe, majd javította meg egy Mosonmagyaróvár melletti településen.

A műszaki mentés és a javítás – a defektes abroncs cseréje – összesen 40 ezer forintba került. A férfi ezt az összeget nem akarta kifizetni: a kerékcserét követően beült a kocsiba, és megpróbált elhajtani a műhelyből. A szerelő az autó mellé lépett, majd amikor látta, hogy az elkövető el fog hajtani, felkapaszkodott a motorháztetőre.

a videó a hirdetés után indul

A sofőr nem törődött vele, hogy a szerelő a motorháztetőben kapaszkodik, ehelyett gyorsított, majd hirtelen fékezett. Ettől a szerelő az aszfaltra zuhant. A férfi anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy az autószerelő megsérült-e, elhajtott a helyszínről úgy, hogy az autóján a ki nem fizetett, ezért a szerelő tulajdonát képező abroncs volt.

A szerelő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség rablás, közúti veszélyeztetés, és minősített segítségnyújtás elmulasztása bűntettével vádolta meg az elkövetőt. Vele szemben – a halmazati szabályokra figyelemmel – akár tizenegy év szabadságvesztés is kiszabható.