Kétségtelen tény, hogy a modern autók számos tekintetben köröket vernek az elődjeikre. Általában biztonságosabbak, gyorsabbak, kényelmesebbek, és papíron sokszor takarékosabbak is. De vajon minőségibbek és tartósabbak is lennének? Erről már vérre menő vitákat lehetne folytatni.

Az biztos, hogy minden korszaknak megvannak a maga kiemelkedően tartós példányai. A kilencvenes évek elejéről kevés autó maradt fenn, a legtöbb már elporladt, javíthatatlan állapotba került. A Mercedes-Benz W124-es típusának egyes példányai viszont vígan futnak, és nem éppen megkímélt veteránként!

10 fotó

A szóban forgó jármű egy 1991-es Mercedes-Benz 300D, előző tulajdonosa öt évig hajtotta, majd minimálár nélkül bocsátotta árverésre, méghozzá úgy, mint egy továbbra is napi használatra alkalmas, autót ‒ írta az Autoevolution.com.

A kilométer-számlálón olvasható 115 200 mérföld (185 357 km) elsőre nem tűnik csillagászati számnak egy 35 éves dízelnél. A csavar ott van, hogy az autó ezt az értéket 2017 óta gyűjtötte össze. Ekkor ugyanis átfordult a hat számjegyes analóg számláló.

A valóságban ez a Mercedes 300D 1 115 200 mérföldet, azaz egészen elképesztő 1 794 357 kilométert hagyott maga mögött.

Ez az érték már önmagában is felfoghatatlan, de ami igazán döbbenetes: az autóban még mindig a gyári hajtáslánc – az eredeti motor és sebességváltó – dolgozik. Természetesen a karbantartás nem maradt el: a blokk és a váltóház sosem volt cserélve, de kaptak például új szilentblokkokat (motortartó bakokat), és hasonló szervizmunkákból is akadt bőven az évtizedek alatt.

Egy vevő látott fantáziát az 1,8 millió kilométert futott öreg Mercedesben 7

(Forrás: Cars&Bids)

Az új tulajdonos végül 4115 dollárt (körülbelül 1,5 millió forintot) fizetett a csillagos limuzinért. Ez egyáltalán nem kevés egy ilyen futásteljesítményű autóért, amelynek karosszériáján a fényezés már messze nem hibátlan, és a lökhárítók is hagynak némi kívánnivalót maguk után. Odabent sem érdemes szalonállapotú fabetétekre vagy szakadásmentes kárpitokra számítani, és a dízel a maga 123 lóerejével ma már senkit sem présel az ülésbe.

Egy vevő látott fantáziát az 1,8 millió kilométert futott öreg Mercedesben 8

(Forrás: Cars&Bids)

Az elmúlt öt év során az előző gazda számos kisebb, de kritikus alkatrészt kicserélt, beleértve a termosztátot, az üzemanyag-szivattyút és a befecskendezőrendszer elemeit. Közvetlenül a vásárlás után a hátsó segédvázat (bölcsőt) is cserélni kellett, mivel a gyári elemet elkezdte rágni a rozsda. Borítékolható, hogy az új tulajdonosra is várnak majd beruházások az elkövetkező években, de az eladó meggyőződése szerint az autónak meg sem fog kottyanni a következő nagy mérföldkő: a 2 millió kilométeres álomhatár áttörése.