Egy alagút közúti használata szigorú szabályokhoz kötött Európában. Szellőzés, menekülő útvonalak, kiépített infrastruktúra, megfelelő biztonsági berendezések nélkül mezei autósok számára nem lehet alagutat megnyitni.
Kínában viszont kicsit más a helyzet, amit ez a következő videó is bizonyít.
A több mint harmincmilliós Csungking olyan földrajzi környezetben terül el, ahol a hegyek, folyók és sűrű beépítés egyszerre formálja az infrastruktúrát. A város egyik jellegzetességét a nagy szintkülönbségek, a hegyoldalakon kanyargó lépcsős utcák adják, aminek köszönhetően ez az egyetlen kínai nagyváros, ahol nem láthatunk jelentős számú kerékpárt.
A domborzat kihívását mutatja, hogy a város egyik látványossága, hogy egy vonat menetrend szerint áthalad egy 19 emeletes lakóépületen.
A város környékén található falvak pedig még nehezebb helyzetben voltak: ha a helyiek a hegyeken át akarnak elindulni, akkor órákig kell kanyarogniuk a szerpentineken. Erre ma már megoldást jelent az egyre terjeszkedő, és néhol szédítő magasban épített autópálya, de a XX. század derekán más választ találtak erre a kérdésre. A dinamitot.
Kommunista rohammunkával hosszú, szűk alagutakat robbantottak keresztül-kasul a hegyek gyomrában, összekötve a kis településeket a nagyobb városokkal. Így ezek az alagutak a lehető legminimálisabb biztonságot és technikai felszereltséget nyújtják. Legfeljebb egyetlen autó fér el egy irányban, világítás nincs, és a kőzeteken keresztül állandóan szivárog le valamennyi esővíz.
A forgalom nem probléma: általában kis falvakat kötnek össze az alagutak, javarészt motorkerékpárok vágnak neki az útnak, a kis számú autós pedig óvatosan, lassan halad, behajtás előtt dudálnak, hogy ezzel is jelezzék az érkezést.
Egy-egy beállót azért kialakítottak, ahol elférhet két autó egymás mellett, de több kilométert haladni a vaksötétben, egyre emelkedő vízszint mellett egy hegy gyomrában? Ezt nem szeretnénk beiktatni a napi ingázásunk útvonalába.
