Jelképes összegért jutott jó állapotú használt autóhoz egy floridai férfi, miközben a világ is egy kicsit jobb hely lett, köszönhetően egy helyi kereskedés gesztusának.
Jeremy Smith lába alól egyik napról a másikra rántották ki a talajt, amikor decemberben a hatóságok lefoglalták az autóját, mivel úgy ítélték meg, hogy nincs közlekedésre alkalmas állapotban az 1999-es évjáratú Honda Civic, ami így a roncstelepen végezte. Való igaz, a több mint 400 ezer kilométert futott Honda látott szebb napokat is: amikor megállították, hiányzott a szélvédője és az első lökhárítója is, a légzsákok pedig ki voltak nyílva. A szerelőként dolgozó férfi azonban ezek után elveszítette az egyetlen módját annak, hogy eljusson a munkahelyére.
𝐑𝐨𝐚𝐝𝐰𝐨𝐫𝐭𝐡𝐲 𝐌𝐚𝐭𝐭𝐞𝐫𝐬 Vehicles missing critical safety equipment are not safe or legal to drive. FMPD Traffic Unit...
Posted by Fort Myers Police Department on Wednesday 24 December 2025
Smith története a TikTokon kezdett el terjedni, és szerencséjére a Cape Coral autókereskedésnél is látták a videót, így annak ügyvezető igazgatója úgy döntött, hogy segít neki. „Mindannyian átéltünk már nehéz pillanatokat. Ezért mondtam azt, hogy azt hiszem, van, amit tudunk tenni azért, hogy segítsünk neki” – mondta Joshua Clinton a Gulf Coast Newsnak nyilatkozva.
Az autókereskedés jószívűségének köszönhetően
múlt hét csütörtökön Smith át is vehetett egy 2014-es Jeep Cherokee-t, amiért mindössze 1 dollárt, azaz alig több mint 320 forintot kellett fizetnie.
Hogy mekkora segítség ez a férfinak, abból látszik, hogy a típusból egy hasonló korú példányhoz az ottani használtautó-piacon csaknem 4000 dollárért, átszámítva 1,3 millió forintért lehet hozzájutni.
Ilyen a Jeep Cherokee ötödik generációja – a képre kattintva galéria nyílik:




Az Autoblog beszámolója szerint Smith az autó átadásakor elismerte, helytelen volt egy rossz műszaki állapotú autóval közlekednie, de pillanatnyi élethelyzetéből fakadóan nem volt más választása. Ugyanakkor lenyűgözte őt a Cape Coral-i kereskedő gesztusa, és üzent azoknak, akik hasonló csónakban eveznek: „Ne legyél lehangolva, próbáld meg, mert egy nap jobb lesz. Soha nem tudhatod, mi történik.”
A tizenéves Jeep a Cherokee ötödik generációjából származik, melyet épp 2014-ben kezdtek el gyártani, és jól mutatja az időtállóságát, hogy csak tavaly nyáron váltották le a hatodik generációval, melyet bővebben a Vezess alábbi cikkében mutattunk be:

