„Egy autós az egyik Pest vármegyei benzinkúton úgy döntött, hogy nem csak tankol, de a shopot is “bejárja” – igaz, kicsit másképp, mint azt megszokhattuk. Hátulról nekiütközött egy autónak, és azt az üvegen keresztül betolta a shop részbe” – közölte a rendőrség, akik hozzátették: Javasoljuk, hogy Ti a shopot inkább az ajtón keresztül közelítsétek meg! Vigyázzatok magatokra és egymásra az utakon!
Sajnos a rendőrség nem közölt részleteket az esetről, így csak találgathatunk róla. Valószínűleg az M5-ös autópályán lévő OMV kúton történt a dolog. De ennél is érdekesebb megnézni az autók mozgását. Mert ebből aztán arra is következtethetünk, hogy szándékos volt az az eset.
Az eset során két autó áll egymás mögött, elöl egy Seat Alhambra, mögötte egy Audi Q7. Beszélgetés zajlik az Audinál, majd az elindul és betolja az Seatot a shopba az épület ablakán keresztül. Lehetséges a műszaki hiba, lehetséges az emberi hiba, de a szándékosságot sem zárhatjuk ki, mégpedig több okból sem.
Bár az automata váltós autók képesek D-ben kúszni a fék elengedésére, de hogy eltoljanak egy lefékezett autót (a Seat kerekei állnak végig) az nem reális, ahhoz nagy gáz kell. Az Audi már áll, szóval a sofőr nyomja a féket, nem hiteles, hogy összekeverte a pedálokat és fékbe akart taposni, de a gázra lépett. Harmadrészt pedig miután megtörtént az eset, és a Seat már a shopban volt, határozott fékezéssel megállította az Audit a sofőr. Megtalálta a pedálokat? Elmúlt a műszaki hiba?
Ti mit gondoltok? Mi történt?
Nem ez az első hasonló eset idén, alig egy hete kelt önálló életre egy benzinkúton egy autó. Arról itt számolt be a Vezess:

