Az amerikai autógyártónál elszabadultak az indulatok, miután a vállalat szeptembertől kötelezővé tette, hogy a munkavállalóik heti négy napot az irodában dolgozzanak és csak egy lehet home office. A vezetőség célja az volt, hogy erősítse a csapatszellemet és javítsa a kommunikációt, ám sokak szerint épp az ellenkező hatást váltotta ki: zűrzavart, kiégést és növekvő feszültséget.

Káosz és bizonytalanság

A munkavállalók már júniusban értesültek az új szabályról, és a Ford azóta szigorúan ellenőrzi, ki mennyi időt tölt bent. Aki nem teljesíti az előírt négy napot, akár az állását is kockáztathatja. Csakhogy sokan panaszkodnak arra, hogy a nyilvántartási rendszer hibás:

több dolgozót akkor is figyelmeztettek, amikor valójában betartotta a szabályokat, vagy amikor a felettesük engedélyezte a távoli munkát.

A vállalat egyik HR-igazgatója egy belső megbeszélésen elismerte a problémákat, és ígéretet tett arra, hogy a korábbi, félrevezető figyelmeztetéseket felülvizsgálják. Ugyanakkor hangsúlyozta, akik valóban teljesítik az előírt négy napot, azoknak nincs okuk aggodalomra.

Növekvő ellenállás

Hiába minden, a dolgozók egyre hangosabban bírálják a döntést. Egy volt Ford-alkalmazott szerint a világ különböző időzónáiban dolgozó csapatok munkája szinte ellehetetlenült. Egy jelenlegi dolgozó így fogalmazott: „Fáradt vagyok és kiégtem. Csak a munkámat akarom végezni, de a vezetőség állandóan megnehezíti a dolgomat, majd engem hibáztat.”

Trágár üzenet a képernyőkön

A feszültség odáig fajult, hogy valaki a vállalat hálózatát feltörve trágár RTO (Return To Office – vissza az irodába) üzenetet jelenített meg a Ford detroiti központjának televízióin. A képernyőkön a vezérigazgató, Jim Farley áthúzott képe is szerepelt.

Lázadás tört ki a Fordnál, trágár üzenetek lepték el a képernyőket 1

Jim Farley a Ford jelenlegi vezérigazgatója. Fotó: Bill Pugliano/Getty Images

„Tisztában vagyunk azzal, hogy valaki meghekkelte a vállalat informatikai rendszerét, és vizsgálatot indítottunk az ügyben” – erősítette meg Dave Tovar, a Ford szóvivője a Detroit Pressnek.

A Ford nehéz helyzetben van, a termelékenység növelése érdekében igyekszik visszahozni az irodai munkakultúrát, ám sok dolgozó szerint a rugalmasság elvesztése épp az ellenkező hatást váltja ki.

Kutatások pedig azt támasztják alá, hogy a távmunka hatása bizonyos körülmények között fokozza, más esetben csökkenti a hatékonyságot. Hogy a Ford döntése beválik-e, az csak idővel derül ki.