Sokan tudják, mennyire kellemetlen érzés az utazás közbeni rosszullét: szédülés, hányinger és rossz közérzet keseríti meg az egész utazást. Bár léteznek gyógyszerek a tünetek enyhítésére, ezek gyakran álmosságot, kábulatot okoznak, ami nem mindig ideális egy hosszabb autós kirándulásnál, pláne ha vakációra indul az ember.

Hoztunk néhány hasznos tippet, hogyan lehet kivédeni vagy megelőzni az utazás közbeni rosszullétet anélkül, hogy begyógyszereznéd magad.

Zene

Egy friss tanulmányban, amely a Frontiers in Human Neuroscience folyóiratban jelent meg, a kínai Délnyugati Egyetem kutatói autószimulátor segítségével idéztek elő rosszullétet 30 önkéntesnél. A résztvevők EEG-sapkát (elektroenkefalográfia) viseltek, amely az agyi aktivitást mérte, miközben különböző típusú zenéket hallgattattak velük.

Az eredmények meglepőek voltak:

  • a vidám zene 57,3%-kal csökkentette a tüneteket,
  • a lágy zene 56,7%-kal,
  • a szenvedélyes zene 48,3%-kal,
  • míg a szomorú zene hatása még a csendnél is rosszabb volt – mindössze 40%-os enyhülést hozott.

A kutatók szerint a lágy dallamok segíthetnek az izmok ellazításában, így csökkentve a rosszullétet fokozó feszültséget, míg a vidám zenék az agy jutalmazórendszereit aktiválhatják, elterelve a figyelmet a kellemetlen tünetekről. A szomorú zenék ezzel szemben negatív érzelmeket erősíthetnek, ami rontja a közérzetet.

Az EEG-eredmények is érdekes mintázatot mutattak: amikor a résztvevők erősebben érezték a hányingert, az agyuk nyakszirti lebenyében mérhető aktivitás kevésbé volt összetett. Ahogy a tünetek enyhültek, a működés fokozatosan visszatért a normál szinthez.

A szakemberek úgy vélik, a felfedezés nemcsak autós rosszullét esetén lehet hasznos, hanem a repülőn vagy hajón tapasztalt mozgásbetegségnél is. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a kutatás korlátozott mintán alapul, ezért további vizsgálatok szükségesek, több résztvevővel.

Miért leszünk rosszul utazás közben?

A tudósok egyik magyarázata szerint az okot evolúciós örökségünkben kell keresni. Amikor például olvasunk egy autóban, a szemünk azt közvetíti az agynak, hogy mozdulatlanok vagyunk. A belső fül egyensúlyszervéből érkező jelek viszont azt mondják: mozogsz, gyorsulsz, kanyarodsz. Ez az ellentmondás egyfajta „riasztásként” hat az agyra.

Evolúciós szempontból az ilyen érzékszervi zavar a mérgezéshez hasonlítható. Ha valaki régen mérgező bogyót evett, a méreganyag hasonló idegrendszeri zavart okozott: a test érzékei „nem stimmeltek”. Az agy ezt úgy értelmezte, hogy baj van, és azonnal beindította a védekező mechanizmust – a hányást –, hogy megszabaduljon a feltételezett méreganyagtól.

Utazáskor persze semmilyen méreg nincs a szervezetben, de az agy mégis ugyanazt a régi vészjelzést adja le. Ezért leszünk rosszul, ezért érezzük az émelygést, és ezért van, hogy sokaknál hányás is bekövetkezhet.

A telefonod is segíthet

Az Apple újabb telefonjainak egyik funkciója sokak számára megváltást jelenthet, amely a Vehicle Motion Cues nevet kapta. A funkció célja, hogy csökkentse az utazási rosszullétet, amikor például autóban próbálunk olvasni vagy telefont használni. A jelenség hátterében az áll, hogy a belső fül mozgást érzékel, miközben a szem sokszor statikus képet lát – például egy könyvet vagy a telefon kijelzőjét. Ez az érzékszervi ellentmondás zavarja meg az agyat, és idézi elő a rosszullétet.

Hányingered van az autóban, buszon? Van megoldás, és nem gyógyszer! 1

A Vehicle Motion Cues ezt próbálja ellensúlyozni: a képernyőn apró, diszkrét pöttyöket jelenít meg, amelyek finoman követik a jármű mozgását a telefonba épített giroszkóp segítségével. Ezek a vizuális jelzések segítenek az agynak összhangba hozni a szem és a belső fül által küldött információkat, így mérsékelve a hányingert és a szédülést.

 

A megoldás ráadásul teljesen automatikusan működik, és igény szerint ki is kapcsolható, ha a felhasználó zavarónak találja. Ha pedig valakinek nincs a telefonjában ilyen, akkor külön applikációk is vannak erre, amiket simán le lehet tölteni.

Az autógyártók is foglalkoznak a dologgal

Nem az Apple az első vállalat, amelyik komolyan foglalkozik az utazási betegséggel. A Mercedes-Benz a néhány évvel ezelőtt bemutatott óriáskijelzőjéhez, a Hyperscreenhez fejlesztett ki egy, a tüneteket enyhítő frissítést, amely a központi kijelzőn megjelenő, létfontosságú információk mellett többek között légzőgyakorlattal csökkenti a stresszt, ha pedig csökken a stressz, csökkenhet a rosszullét mértéke is.

11 fotó

Ami a viselhető eszközöket illeti, a Citroën az alábbi, elsőre furcsának tűnő szemüveget dobta piacra: a Seetroën színes folyadékkal vette fel a harcot az utazás közben fellépő hányingerrel. 

Hányingered van az autóban, buszon? Van megoldás, és nem gyógyszer! 7

A szemüveg a szem körüli műanyag karikákban jobbra-balra, illetve előre-hátra mozgó folyadék segítségével helyreállítja az érzékszervi ingerek közötti ellentmondást, ami a rosszullét forrása.

Tehát amikor legközelebb utazás közben rád tör a hányinger, gondolj arra: ez csak az agyad túlélőreflexe, ami megpróbál megvédeni egy olyan méregtől, ami nincs is ott. Segíteni lehet, nem fog, de legalább tudod, hogy miért történik.