Néhány hete robbant a hír, hogy a legnagyobb magyar YouTube-csatornával (1,5 millió követő) rendelkező páros, a Pamkutya koncertet ad vicces zenei feldolgozásaikból az MVM Dome-ban. Ahogy megnyílt a jegyelővétel, szinte egy pillanat alatt el is fogytak a helyek, és itt jött az, amire talán senki nem számított:
olyan szintű az érdeklődés a srácok koncertjére, hogy szeptember 24-én már a 7. (nem elírás, HETEDIK!) MVM Dome-koncertet is bejelentették, mert négy kevésnek bizonyult!

„A szürreális már nem kifejezés arra, ami az elmúlt héten történt körülöttünk. Soha nem gondoltuk volna, hogy ekkora esemény lesz a Pamkutya-koncertekből. Tudjuk, hogy számotokra is megterhelő többször sorban állni, és végül csalódottan jegy nélkül végezni. Higgyétek el, nekünk sem ez volt a legkönnyebb hetünk. Emellett viszont ne felejtsük el azt a több mint 60.000 embert, akivel már biztosan találkozunk jövőre! Viszont szeretnénk mindent megtenni azért, hogy ne maradjatok sokan csalódottak, és erre egyetlen utolsó megoldást találtunk: ÁPRILISBAN IS SIKERÜLT MEGSZEREZNÜNK EGY HÉTVÉGÉT AZ MVM DOME-BAN!” ‒ olvasható közösségi oldalukon közzétett bejegyzésükben.
Kik ők, és miért ekkora az érdeklődés irántuk?
A Pamkutya a hazai YouTube egyik első, máig legsikeresebb formációja. Több mint egy évtizede építik közönségüket, és sokan konkrétan rajtuk nőttek fel. A nézők így nemcsak szórakoznak majd ezeken a koncerteken, hanem érzelmileg is kötődnek hozzájuk. A fiúk paródiavideóikkal robbantak be, de nem csak zenét másolnak, hanem teljesen újraértelmezik a dalokat, sokszor magyar társadalmi helyzetekre, hétköznapi poénokra reagálva. Ez a fajta közérthető humor pedig láthatóan széles közönséget vonz.
Különlegességük, hogy a rajongótábor nem egy szűk rétegből áll: a gyerekek, tinédzserek ugyanúgy szeretik őket, mint a szülők, mert a poénjaik családbarátak, de közben a felnőttek számára is szórakoztatóak.
Autós lapként pedig nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy legnépszerűbb feldolgozásuk egy vicces traffipaxszituációról szól. De ezen kívül is van néhány közlekedéshez köthető daluk.
Luis Fonsi ‒ Despacito: 47 millió megtekintés
A Pamkutya Despacito-paródiája tökéletes görbe tükröt mutat a hazai autósok és rendőrök viszonyának.
Katy Perry ‒ Dark Horse: 23 millió megtekintés
A világ legjobb bliccelője összecsap a világ legjobb ellenőrével. Vajon ki lesz a győztes?
Wellhello ‒ Rakpart: 17 millió megtekintés
Bélának elege lesz az örökös dugókból, és úgy dönt, ezt megbeszéli Pistával, az építőmunkással.
Összességében kijelenthetjük, hogy nem csak egy zenekar vagy humoristapáros sikeréről beszélhetünk, hanem egy korszakos jelenség: a magyar YouTube- és popkultúra egyik legnagyobb sztorija bontakozik ki a szemünk előtt.

